Nem kis riadalmat okozott, hogy az Audi ETO KC első, szezon előtti nemzetközi kupadöntőjében több játékos is megsérült, volt akit ölben kellett lehozni. A klub tisztázta a helyzetet.
A klub “Sérült körkép”címmel külön Facebook-posztban számolt be az Audi ETO KC játékosainak állapotáról, miután a vasárnap, a Metz ellen megvívott Europ’A Cup finálé alatt többen megsérültek:
A posztban azt írják, hogy:
Tudjuk, hogy nagyon aggódtok a Lányokért, éppen ezért itt egy kis helyzetjelentés játékosaink állapotáról:
Helena Elver felépülése remekül halad egy kisebb lábsérülést követően, így minden jel arra mutat, hogy az első BL-meccsen újra bevethető lesz
Kristine Breistöl a héten ismét teljes értékű edzésmunkát végez, a hétvégi tornán elővigyázatosságból nem lépett pályára
Szemerey Zsófi a vasárnapi, Metz elleni találkozón kapott fejlövést, esetében a jelek biztatóak, de a következő napokban fokozottan figyelni fog rá a szakmai és egészségügyi stáb
Bruna de Paula bokája kificamodott a legutóbbi találkozón, de rövid időn belül ismét hadra fogható lesz
Hatadou Sako esetében szerencsére nincs semmi komoly gond, a vádlijában jelentkezett görcs miatt kellett lecserélni az Europ’A Cup fináléjában.
A posztot nagy értékelték a szurkolók, a legtöbb lájkot az a hozzászólás kapta, amelyik kérte a klubot, hogy máskor is tájékoztassák a drukkereket hasonló helyzetben, hogy ne kelljen aggódniuk. A vasárnapi döntőt egyébként az ETO nyerte: