Az utóbbi hetekben az UNI Győr kosárlabdázói elkezdték az edzéseket a pályán és konditeremben egyaránt, hogy a lehető legjobb állapotban érkezzenek meg a szezon első tétmeccsére. Az felkészülés mellett fontos az edzőmérkőzések képe is, ahol más csapatokkal szemben, még inkább összecsiszolódhat a teljesen új együttes.
Ennek fényében sok felkészülési találkozóval készült az edzői stáb. Az első ilyen meccsre augusztus 29-én kerül sor, Székesfehérváron a DKKA ellen lépnek majd pályára a győri lányok az MKOSZ Edzőcsarnokában, 18 órakor. A meccset ingyenesen tekinthetik meg a kilátogató szurkolók.
Idén az Euro Cup selejtező miatt korábban rendezi a TARR KSC Szekszárd a Sió Kupát, amire címvédőként az UNI Győr is meghívást kapott. A csapat szeptember 5-én az elődöntőben a TFSE-MTK együttesével találkozik 16 órakor, a másik ágon pedig Szekszárd – DKKA meccset rendeznek. A helyosztókat egyből másnap játsszák a csapatok.
A már hagyományosnak mondható Fűzy-Tapodi emlékmérkőzéssel folytatódik a felkészülés, ahol a kosárlabda mellett újból az emlékezésé lesz a főszerep. A találkozót idén szeptember 11-én rendezzik meg, az ellenfél pedig a cseh KP Brno lesz majd. Az emlékmérkőzés kezdési időpontjáról és egyéb információkkal hamarosan külön cikkben jelentkeznek a klub hivatalos honlapján.
Egy héttel később Pöstyénbe utazik a győri csapat, ahol a helyi Piestany Kupán vesznek részt. A házigazda mellett a KP Brno lesz még érdekelt ezen a hétvégén. Mindkét együttes jó erőfelmérő lehet a szezon kezdetére, hiszen a Brno és a Pöstyén is Euro Cup résztvevő.
Forrás: gyorikosar.hu
Fotó: gyorikosar.hu/dr. Németh-Csigai Krisztina