Idén is, mint minden évben, már augusztus közepén elkezdődik a szeptemberi iskolakezdésre való felkészülés. Böngészhetjük az akciós újságokat tanszerek után kutatva, és ellenőrizhetjük, jó-e még a tesifelszerelés. Évfolyamtól függően 14-17 ezer forint a tanszercsomag az általános iskolásoknak. A középiskolás, egyetemista gyermekünk füzeteire is minimum 10 ezer forintot kell szánnunk. Az elmúlt öt évben közel 6800 elsős gyermek kapott térítésmentesen füzetcsomagot Győrben, a hagyomány idén is folytatódik.
Kiszínezhető tornazsákot és tanszercsomagot kapnak az elsősök
A beiskolázás megnövekedett terheket ró a szülőkre, ezért a győri önkormányzat idén is Győr összes elsős kisdiákját megajándékozza egy kezdőcsomaggal, tekintet nélkül arra, hogy önkormányzati vagy más fenntartású intézményben kezdik meg tanulmányaikat.
Boncsarovszky Péter (Fidesz–KDNP) önkormányzati képviselő, fiatalokért és civil közösségekért felelős tanácsnok elmondta: hagyomány, hogy városunkban a családok tanévkezdését segítik, évek óta füzetcsomagot kapnak a kiselsősök. A város idén is saját költségvetéséből 8 millió forintot különített el erre a célra, így csaknem 1400, Győrben első osztályt megkezdő gyermeknek jut a csomagból, melyet az első tanítási napon osztanak ki a pedagógusok az iskolákban. A kormányzat ingyenes tankönyvprogramot indított el 2013-ban, az előttünk álló tanévben 13 millió tankönyv kerül a diákokhoz, ez 1,2 millió tanulót érint szerte az országban az elsőtől már a 12. évfolyamig.

A győri önkormányzat által elsősöknek biztosított indulócsomag a többi között a szükséges füzeteket, írólap- és rajzlapcsomagot, színespapír-készletet, számolókorongot, papírcentit, radírt, ceruzákat, vonalzót, vízfestéket, ecseteket és iratgyűjtőt is tartalmazza. Az idei évben újításként a tanszereket a diákok egy, a győri városháza grafikájával ellátott, kiszínezhető vászon tornazsákban kapják, melyet szintén használni tudnak majd a tanév során.
Több tízezer forint is lehet az iskolakezdés
A teljes induló szett mintegy 17 ezer forintot tesz ki, a komplett általános iskolai tanszercsomagok pedig évfolyamtól függően 14 és 17 ezer forint között mozognak.
A „normál” A4-es füzetek szupermarket minőségben körülbelül 200 forintba kerülnek. Az egyik győri bevásárlóközpont olcsóbb árfekvésűnek számító papír-írószer üzletében 400 forintért vásárolhatunk jobb minőségű, ám snassz füzetet A4-es méretben. Ha ugyanilyet szeretne csemeténk, de dizájn mintával, az 7-800 forintba kerül. Egy hetedikes kisfiú füzeteire 8 ezer forintot költöttek a szülők a napokban, míg egyetemista nővére füzeteiért 10 ezer forintot fizettek.

Egy ergonomikus iskolatáska tematikus mintával akár 35-50 ezer forint is lehet. De iskolatáskát kapni már 6-7 ezer forintért is, igaz, az kevésbé menő. Sportzsákok 800 forinttól szerezhetők be.
Fontos megjegyezni, hogy a legolcsóbb nem mindig a legjobb minőséget is jelenti. A füzetek külalakjukat tekintve persze szinte mindegy, milyen motívummal készülnek, a lényeg belül van. Sokszor előfordul, hogy lapjaik nagyon vékonyak és könnyen átlátszik a tollal vagy színes ceruzával írt szöveg, sőt a radír is pillanatok alatt összegyűri, kiszakítja. Ezeket a szempontokat figyelembe véve, ha tehetjük, érdemesebb magasabb árkategóriájú terméket választani.
Öko-, lego-, kiskertész szakkör, citera – a tanuláson túl
Az önkormányzati intézményekbe beiratkozott 811 kiselsőst kiemelt figyelemmel és szeretettel várják az iskolákban, a gyerekekre nem csak tanulással töltött új világ vár, tanórán kívüli foglalkozások, érdekes szakkörök, segítő foglalkozások teszik majd színessé a diákéveket. A Győri Tankerületi Központ 64 intézményéből 22 működik Győrben. Általános iskolai oktatás keretében 18 helyszínen 6532 tanulót oktatnak – tudtuk meg dr. Nagy Adél igazgatótól.

A fenntartásukban működő győri középiskolák közül a három gimnáziumban és a két szakgimnáziumban összesen 2050 középiskolás diák folytatja tanulmányait. A Radó Tibor Általános Iskolába és a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskolába 404 tanulót várnak, ezek gimnáziumi oktatásába 238-an nyertek felvételt, és további 130 kisgimnazista fogja megkezdeni a hat-, illetve nyolcosztályos képzést.
A tanórán kívüli foglalkozások, szakkörök széles kínálata érhető el az iskolákban, mint például kiskertész, sakk, báb, irodalmi színpad, citera, nyelv- és beszédművelés, kézműves, informatika, lego, média, játszani jó és ökoszakkörök. A cél, hogy minden tanuló az egyéni érdeklődésének megfelelő tevékenység részese lehessen – összegzett dr. Nagy Adél.
Szülők és gyerekek véleménye
A szülők benyomásait felsorolni az iskolakezdéssel kapcsolatban végeláthatatlan feladatnak számít. Ha mégis kategorizálni szeretnénk a különböző véleménytípusokat, akkor a következő csoportokat hozhatnánk létre: aggódó, túlbuzgó, passzív, mindent megoldó, alig várom, hogy vége legyen típusú szülők.
A gyerekek tekintetében más a helyzet. Ők egyszerűen, a világ legtermészetesebb őszinteségével beszélnek gondolataikról.
Flóra (14) és Léna (11) testvérek, és idén együtt mentek beszerezni a sulis kellékeket. Elmesélték nekünk, mit gondolnak arról, hogy nyakunkon a szeptember, és készen áll-e már az iskolatáska a nagy premierre.

„Várom, hogy találkozzak a barátaimmal és kíváncsi vagyok, lesz-e új osztálytársam. Kedvenc tantárgyam a biológia. Nagyon jó tanárom van, élvezem az óráit, sokat jegyzetelek, így egyszerűen és gyorsan fel tudok készülni a dogákra – mesélte Flóra lelkesen, akinek nagy mumusa a fizika, de idén úgy döntött, megküzd vele.
Léna szemében a kíváncsiság, szerénység és tudásvágy határozottsága tükröződik. „Én az informatikát szeretem a legjobban. A tanárunk nagyon kedves és mindig türelmesen elmagyarázza, ha nem értünk valamit. A matek nem tartozik a kedvenceim közé, de talán ebben a tanévben kicsit jobban megszeretem majd” – mosolygott Léna.
A lányok lelkesen mutatták, hogy táskájuk, füzeteik és a tolltartójuk is katonás rendben bepakolva várja, hogy újra szamárfüles, kicsorbult, esetleg foltos, pénteken megtalált hétfői szendvicses, igazi iskolafelszerelés legyen.
A tanév rendje már viszonylag korán megjelent a Magyar Közlönyben, így a szülők időben meg tudják tervezni a szünetek ideje alatti gyermekfelügyeletet és az étkezéseket is. Természetesen működik minden tanítási szünet idejére összevont ügyelet, amelyről az intézmények tájékoztatják a tanulóik szüleit.
A tanév rendje:
A tanítás idén szeptember 1-jén kezdődik, az utolsó tanítási nap pedig június 19-e.
- Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap: október 22. (szerda)
- A szünet utáni első tanítási nap: november 3. (hétfő)
- A téli szünet előtti utolsó tanítási nap: december 19. (péntek)
- A szünet utáni első tanítási nap: 2026. január 5. (hétfő)
- A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap: április 1. (szerda)
- A szünet utáni első tanítási nap: április 13. (hétfő)