Gárdonyi és Tihanyi út: iskolakezdésre elkészül

Zombai-Kovács Ákos Fotó: Zombai-Kovács Ákos
2025.08.21. 12:59

Gőzerővel zajlik a nyár két legnagyobb útfelújítása Győrben. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Belvárosban a Gárdonyi Géza utca, Adyvárosban pedig a Tihanyi Árpád utca egy részét újítják fel a szakemberek. A munka mind a két helyszínen jó ütemben halad, az útkezelő ígérete szerint iskolakezdésre el is készülnek a munka érdemi és lezárással járó részével.

Hetek óta dolgoznak már a Belváros egyik legforgalmasabb utcájában. a Gárdonyi Géza utcában. A szakemberek egy nagyjából 180 méteres szakaszon cserélik ki az elhasználódott kopóréteget. A beruházás keretében 120 tonna aszfaltot dolgoznak be, a munkák ideje alatt komoly forgalomkorlátozások vannak a környéken.

„A jó hír az, hogy jól halad a munka, pénteken már az új aszfaltréteg is a helyére kerül, ezért ez idő alatt továbbra sem lehet használni és keresztezni sem a Gárdonyi utca érintett szakaszát” – mondta Máthé-Tóth Péter. A Tihanyi Árpád úton is dolgozik a kivitelező, ott kicsit később indult a felújítás, a Szauter Ferenc és a Vasvári Pál utcák között cserélik ki a kopóréteget, illetve 7 csatornafedlapot és 12 víznyelőaknát is kicserélnek.

„A Tihanyi úton is menetrend szerint megy a munka, ott jövő hét vége felé fognak majd aszfaltozni, a tervünk az, hogy az érdemi és korlátozásokkal járó munkát ott is befejezzük iskolakezdésre” – tette hozzá a Győri Útkezelő Szervezet igazgatója. A most zajló két útfelújítás közel 150 millió forintba kerül, amit az útkezelő fizet, idei költségvetése terhére. A napokban egyébként Pintér Bence polgármester saját közösségi oldalán tette közzé, hogy nyáron sincs megállás a győri utak felújításával kapcsolatban, a városvezető kiemelte, hogy az útkezelő az iskolai szünidőben és a legnagyobb hőségben is teszi a dolgát. 

Kapcsolódó témák: #felújítás | #Győri Útkezelő Szervezet |