Fantasztikus hangulat, minden korosztályt megszólító programkínálat várt kicsit és nagyot Marcalvárosban augusztus 20-án. Az idei évben a hagyományos búcsúnak is helyet adó Szentlélek tér valódi gyermek és felnőtt földi Paradicsommá lett egy napra. Valahogy így képzeli ugyanis el az egyszerű földi halandó a mindig vidám és mókás, dalra és táncra fakasztó édenkertet.
Az augusztus 20-ai állami, egyházi megemlékezések és ünnepségek mellett a szórakozás is kiemelt szerepet kapott Győrben és a győriek életében ezen a napsütötte szerdai napon. Ahogyan az időjárásra, úgy a programok sokszínűségére sem lehetett panasz. Napközben a legkisebbek – no és persze sok fiatal és gyermeklelkű felnőtt – ünnepi birodalma lett a Szentlélek tér, ahol színes-fényes körhinták, dodzsem adott sebességet a vidám hangulatnak. A kis állatbarátok pónin ügethettek, az éhesek a vattacukortól ragadtak, a szomjasak pedig már napközben megtöltötték a rengeteg sörpadot.
A Matiné, a Csiribiri, az Iszkiri zenekar elhozta a felszabadult mókát és kacagást, Baranyai István Krasznai Tamással kiegészült zenekara pedig nem hagyta nótaszó nélkül azokat, akiknek van szívük és hisznek a nótában.
Galéria: Ács Tamás
A Király Duó fergeteges hangulatot teremtve alapozott, hogy aztán az egykor legendás Császár Előd-féle formációnak, az FLM-nek adja át a stafétabotot a színpadon. Az este két igazi zenei nagyágyút tartogatott a Szentlélek teret ekkor már teljesen betöltő nagyérdemű számára.
„Elég veretős koncertre számíthat Győr, nem igazán az a székes, ülős zenekar vagyunk” – árulta el a The Biebers koncert előtt Puskás-Dallos Péter, aki felesége révén kicsit győri is. „Más ide jönni, hiszen jönnek a rokonok is” – fogalmazott a népszerű zenész, tévés műsorvezető, akit most először látott koncerten a kisfia, éppen ezért a meghatottságból is kijutott erre a napra.
Aztán egy valódi legenda is színpadra lépett. Dolly, a honi könnyűzenei szcéna egyik legismertebb, méltán szeretett énekesnője, Magyarország rock’n’roll és rockabilly királynője pedig most is kitett magáért, ahogyan teszi ezt immár több, mint negyven éve. Lendülete ugyanolyan fiatalos, mosolya még mindig jókedvre fakasztó, előadása pedig tűpontos és nagyhatású, mint a kezdetekkor, 1980-ban. A régi slágerekkel érkező Dolly Plussz formációban feltűnt Palcsó Tamás, egykori Megasztár döntős is, Elvis Presley rajongóként nem volt szokatlan tőle ez a műfaj sem. Aki ott volt szerdán este a Szentlélek téren, képtelen volt arra, hogy a táncra ne perdüljön.
Galéria: Ábrahám Kitti
Kapcsolódó cikkünk: