Megszépültek a győri óvodák!

Győr+
2025.08.15. 12:36

Megújulva, felújítva és megszépülve várják az "apró talpakat" a győri óvodák.

A Bisinger Óvodában játszótéri eszköz ütéscsillapító burkolatának bővítését végezték el, a Belvárosi Tagóvodájában facölöpös homokozó épült és folytatódtak a megkezdett burkolási munkálatok is, a balesetveszélyes burkolatokat pedig lebontották és kicserélték, ahogyan a földszinti beltéri ajtókat is. A kivitelezés bruttó végösszege 17.568.799 forint.

A „HelybenJó! Városrendező Program” keretéből fészekhintát és babaházat vásároltak 3.364.000 forint értékben, a Tagóvodában pedig napvitorla és babaház telepítése valósult meg 1.440.307 forint összegben.

A Tárogató Óvoda Móra Ferenc Tagóvodájában idén tavasszal lebontották és újjáépítették az udvari tárolót. Ennek finanszírozása az előző évi pénzmaradványból történt, melynek összege: 1.901.698 forint.

Szintén a Móra Ferenc Tagóvodában lebontották és újjáépítették az udvari kerítést. Ennek finanszírozása pótköltségvetési fedezetből történt, melynek összege: 2.793.365 forint.

Tavasszal a Tárogató Óvoda mindhárom intézményében udvari fagallyazási és ágdarálási munkálatokat végeztek intézményi költségvetésből, melynek összege: 1.500.000 forint.

Nyáron a Tárogató óvodában két csoportszobát is kifestettek intézményi költségvetésből, melynek összege: 750.000 forint.

A tavaszi időszakban a Sün Balázs Óvodában intézményi költségvetésből 1.000.000 forintot meghaladó összegből minden csoport számára magaságyást készítettek. A nyári időszakban minden csoportnak már van érett paradicsomja, paprikája, és egyéb zöldsége.

Bisinger Óvoda

A környezetbarát szemléletmód formálásának segítésére komposztálókat is beszerzett az óvoda mindhárom tagóvodája. A kivágott fákat nem elszállították, hanem mulcsoltatták, így az óvoda a kertjeikben hasznosítani tudják. A „HelybenJó! Városrendező Program” keretéből a Benedek Elek Tagóvoda az udvarának rendezését valósította meg 652.447 forint értékben.

A Sün Balázs Óvodában még két játszótéri eszközzel is gazdagodott az udvar, a Mesevár Tagóvoda udvarára pedig egy lépegető mászóka került.

A Márvány Óvodában az udvari lépcsőt újra burkolták, így ülőpadnak is használható. Egy új fém játéktárolót is beszerzett az óvoda.A Szigeti Tagóvodában kifestették a konyhát, térkőborítást kapott a lépcső és egy ivókutat is telepítettek.

A Gyepszél Tagóvodában a vizesedés megszüntetése miatt a szigetelést kellett megoldani, kicserélték a szennyvízátemelő szivattyút, a konyhában és a gyermekmosdókban tisztasági festést végeztek.

A Szentiváni Óvodában és tagóvodákban a tavalyi költségvetési maradványból tudtak felújítási munkákat megvalósítani. Mind a három intézményben új udvari játékokat kaptak a gyermekek. Redőnyök és szúnyogháló került a Szentiváni Óvoda konyhájára és közlekedő folyosóra. A Sugár Úti Tagóvoda bejárati ajtaja fölé előtetőt alakítottak ki, új ajtót szereltek be. Légkondicionáló berendezéseket szereltek fel a Sugár Úti és a Váci Utcai Tagóvodákban. Így a 16 csoportból már 14 csoportszoba légkondicionáló berendezéssel felszerelt, a kimaradó kettő technikai okok miatt nem valósul meg.

Idei költségvetésünkből megújulnak a Sugár Úti Tagóvoda új épületének faablakai, ez jelenleg is zajlik még. A Szentiváni Óvodában festési munkálatok valósultak meg. A Szentiváni Óvodában egy gyermekmosdó újul meg, ennek költségét, mely 3.968.750 forint, a „HelybenJó! Városrendező Program” fedezi.

A Gyárvárosi Óvodában négy mosdót, két konyhát és az előteret festették ki és a vezetői és titkári iroda közötti átjáróban ajtót alakítottak ki. A Gyárvárosi Óvoda Tündérkert és Waldorf Tagóvodájában a villamosvezetékek teljeskörű felülvizsgálata és cseréje zajlik jelenleg is.

A Kovács Margit Óvoda a 2024-es évvégi pénzmaradványból fedezte a felújítási munkákat: az udvari játékok csiszolását, festését, egy felnőtt mosdó teljeskörű felújítását, az udvari játszótér bővítéseként kettő komplex egyensúlyozó mászóka telepítését összesen 6.400.000 forint értékben.

A nyári karbantartás részeként két csoportöltözőt festettek kis az EESZI segítségével, egy homokozó ülőfelületét kijavították, és nem maradt el az udvari fák gallyazása sem. A Kovács Margit Óvoda Gyermekeiért Alapítvány finanszírozásával a gumi burkolattal ellátott futópálya bővítése folyamatban van, ennek a költsége várhatóan 6.240.000 forint lesz. A „HelybenJó! Városrendező Program” keretében a már meglévő mini focipálya köré labdafogó háló telepítése van folyamatban, 1.752.156 forint értékben.

Szentiváni Óvoda Sugár úti Tagóvoda

A Brunszvik Teréz Német Nemzetiségi Tagóvoda tavalyi maradványösszegből felújította tavasszal az udvari játéktartó ház tetejét. A korhadt padelemeket kicserélték az udvaron, valamint a homokozó szegélyek és hibás játszótéri elemek felújítása is megtörtént. Megjavították az udvari kutat, a tornaterem előtere új sportszer tároló polcrendszert kapott. Felületkezelő festékeket is vásároltak, és a szülők segítségével az udvari játszótér folyamatos felújítás alatt van. A fészekhintát, melyet civil pályázati összegből nyertek, tavasszal helyezték használatba, a maradvány összegből sikerült az óvodának a játék alá szürke homokot is beszerezni. Egy anonimitást kérő építőipari vállalkozó nagylelkű felajánlása segítségével a tornaterem teljes felújítása megtörtént. A tornaterem padlóját szintén egy vállalkozó újította fel, javította ki. A ”HelybenJó! Városrendező Program” segítségével sor kerül a sportpálya kerítésének teljes cseréjére 2.503.132 forint értékben.

A Mónus Illés utcai Tagóvoda a 2024-es pénzmaradványból festéket vásárolt, majd a Gábor László Szakképző Iskola tanulói gyakorlati órák keretében lefestették az óvoda kerítését. A Mónus Illés úti Óvoda Alapítvány támogatásával kicserélték a csúszdát és a javították kerítéskaput, két csoportszobát szülői felajánlásból festettek ki. Az udvari játékok festése folyamatban van, a festék vásárlása szintén pénzmaradványból történt. Az udvari fák gallyazását is elvégezte az óvoda.

A „HelybenJó! Városrendező Program” keretéből az alábbi óvodák kaptak még támogatást:

A Ménfőcsanaki Óvoda Világosvár Tagóvodájának kazánház fűtési vezetékeinek javítását fedezte a programból 1.242.695 forint értékben.

A Bartók Óvoda Vackor Tagóvodájában kültéri játékeszközök javítása, valamint az udvar részleges felújítása (csúszdás mászóka alá öntött gumiburkolat telepítése) valósult meg 7.346.262 forint értékben.

A Győri Mosolyvár Óvoda udvarán napvitorla telepítése, az épületben pedig klíma felszerelése történt meg 934.950 forint értékben.

A Nagybácsai Óvoda Bóbita Tagóvodájában kültéri játéktároló szekrény telepítése, valamint a csúszda fejlesztése, biztonságossá tétele történt meg 3.210.664 forint értékben.

Forrás: gyor.hu

Kapcsolódó témák: #fejlesztések | #óvodák | #szeptember |