Volt már Szindbád, Ikon, és most elhozza nekünk Metropolist

Szabó Beatrix Fotó: Marcali Gábor
2025.08.12. 19:02

A magyarhoni zenei szcéna talán leginkább megosztó művésze. A kora 90-es évek legendás hírű kultuszzenekarának frontembere, a hamisítatlan szintipop egyik hazai nagymestere. A sikeres, formációban töltött évek után, mindmáig egy nagyívű szólókarrier alakítója. Vajon ki ő? Az alábbiakban összeszedtünk néhány tényt, érdekességet az életéből, róla.

1987-ben Hauber Zsolttal felléptek a Csillag születik nevű tehetségkutatóban azzal a banda névvel, amivel később ismertek lettek, és azzal a számmal, ami a mai napig örökzöld, s vélhetően örökké az is marad. Jóval később, 2008-ban így vetett számot erről az időszakról, zenekaruk viharos szétválásáról: “Ma már röhögünk mindannyian azon, ami akkor a feloszláshoz vezetett. Gyerekek voltunk, váratlanul ért minket a siker, nem voltunk felkészülve rá. A közönség elképesztő rajongásával sem tudtunk mit kezdeni, de a „szakma” irigy utálkozása is érthetetlen volt számunkra. Ebben a műfajban sok ember azt hiszi, hogy ha valaki nagyobbat harap a kalácsból, az előle eszik. A Bonanza idején nem tudtuk még, hogy a hörgéssel szemben egyetlen lehetséges taktika van: nem kell tudomást venni róla. A siker be is zárja az embert, ezért újítani akartam, de ehhez nem találtam társakat a bandában, így szólólemezeket adtam ki. Ezek is sikeresek lettek, emiatt is volt közöttünk feszültség. A zenekar felbomlása után fél évig letargiában voltam, aztán megcsináltam az Indiántánc című albumot, ez volt a vízválasztó.”

„A színpadon, a rablógyilkos szerepében egymás után háromszor kellett megkérdeznem rettentő hangon: Na, ki vagyok?! Először a kocsma népétől, aztán London lakosaitól, végül a közönség felé fordulva” – elevenít fel egy 1998-as történetet a múltjából a zenész, aki akkoriban a Madách Színházban és az Erkelben, az Oliver! című előadásban Bill Sikest játszotta.

Az éneklés mellett akusztikus és elektromos gitáron, basszusgitáron, szintetizátoron és dobon is játszik. Általános iskolásként hegedülni tanult, de az akkori zenetanára eltanácsolta azzal, hogy ő és a zene két külön világ.

1993-ban a U2 budapesti koncertjén vendégként lépett fel a Népstadionban. Akkoriban nagy rajongó volt, a One című daluk egy hétig megállás nélkül forgott a frissen vásárolt CD-játszójában, még éjjel is, amikor aludt, tehát egyből igent mondott a felkérésre. Bonónak állítólag tetszett a produkciójuk. Madival (Molnár László) sokszor felelevenítik a sztorit, amikor letolt nadrággal fogadták Naomi Campbellt, aki a bőgős csaja volt akkortájt, és rosszkor nyitott be az öltözőjükbe.

Az akkori koncertjük műsora:
1. Intro ’93
2. Hold On
3. A lámpagyújtogató dala
4. Menekülj
5. Átkozz el
6. Minden élet
7. Hello

Verseket ír. Ezidáig öt kötete jelent meg. 2008-ban hangoskönyvet rögzített Krúdy Gyula novelláiból: a „Kaland a régi királlyal” című kiadványhoz maga válogatta az írásokat. Tizenhat éves volt, amikor először olvasta az 1984-et Orwelltől. Egyrészt azért érdekelte, mert tiltott könyv volt, másrészt mert hallotta, hogy a filmváltozathoz az Eurythmics nevű banda írta a zenét. Hasonló a helyzet a Szindbáddal is, a film után kezdett Krúdyt olvasni és nem fordítva.

Az egyik dalához a klipet Dunaújvárosban, az egykori Dunai Vasmű (majd sokáig Dunaferr Dunai Vasmű Zrt.) kohójának és acélművének üzemeiben forgatták. Ákost és a stábot is kedvelte minden műszak – mesélik még ma is a sokat látott olvasztárok, gázkezelők, acélgyártók.

A Disney Stúdió felkérésére a Tarzan című egész estés rajzfilmben hallható Phil Collins-dalokat nem csak magyarította, de ő is énekelte fel.

Jogászcsaládból származik, a szülei őt is jogásznak szánták, az egyetemen külgazdaság szakon végzett. Diplomamunkája címe: „Zeneművek mint szerzői alkotások nemzetközi hasznosítása”. Ezekről az időkről így vallott néhány éve egy vele beszélgető, őt kérdező tizennégy éves diáklánynak: “A választásaimban nagy szerepet játszott a neveltetésem, a szüleim féltő szeretete: mindvégig számíthattam rájuk, figyeltek rám és nem volt okom heves kamaszlázadásra. Igaz, hogy a gimi közepén, egy filmklub hatására elhatároztam, hogy rendező leszek, amitől a szüleim megrémültek, de végül az érettségi és az akkor kötelező katonaság után a Közgázon kötöttem ki, amit el is végeztem, pedig még csak másodéves voltam, amikor aláírtam az első komoly lemezszerződésemet.”

Az egyik világhírű brit cipőgyár névre szóló bakancsot ajándékozott neki.

Az angol mellett jól beszél olaszul is.

Igen… Ő Ákos! Az egykori Bonanza Banzai énekese, szövegírója, zeneszerzője. Sikeres szólókarrierje mellett verseket ír, saját videoklipjeit rendezi, színházban dolgozik, verseket szaval, felolvasóesteken lép fel, no és olykor megoszt egy országot nyilatkozataival, még befejezetlen életművével. Számára a popsztárság ugyanolyan glamorózus műfaj, mint a színészet, és mint többször mondta, a színpadra nem valók civilek.

Ákos rendszeresen lép fel Győrben, hagyományosan a zenei turné-évet az Audi Arénában zárja, idén azonban a nyárzáró sztárja is ő lesz.

Korábbi, Arénás koncertjéről itt számoltunk be:

Kapcsolódó témák: #Ákos-koncert | #művész | #nyárzáró | #zene | #zenész |