Csodás szerenád a Barokk Esküvő menyasszonyának

Győr+ Fotó: Ács Tamás
2025.08.09. 08:54

A Barokk Esküvő a győri nyarak egyik legjobban várt programja: a barokk pompába öltözött belváros, a kísérőprogramok és maga a ceremónia is sokakat vonz a belvárosba. Augusztus 8-án pénteken kezdődött el a barokk sokadalom, szombaton pedig folytatódik, s a barokk igen is elhangzik!

Ahogy arról korábban a szervező Győr Projekt Kft is beszámolt, az idei év újdonsága, hogy a Széchenyi és Dunakapu tér mellett a Radó-sziget is bekapcsolódik a programsorozatba. Pénteken 16 órától várta, s szombaton egész nap várja a végvári tábori életet megismerni vágyokat a helyszín, amely különösen gyerekeknek, családoknak lehet élvezhetes és látványos, hiszen hagyományőrző egyesületek elevenítik fel, milyen lehetett a város, miután a töröktől felszabadult. 

Szintén augusztus 8-án került sor a szabad királyi városrangot tanúsító adománylevél ünnepélyes átadására, s ugyanitt egész este zenés programokkal várták az érdeklődőket.

Az egyik legnagyobb érdeklődéstől kísért esemény 20 órakor kezdődött, amikor az Apátúr-ház előtt adott szerenádot a vőlegény a menyasszonynak.

A kezdő nap 21 órakor, a Dunakapu téren zárult, ahol a Győri Nemzeti Színház előadásában Donizetti: A csengő című előadást hallhatták az érdeklődők. Ezzel párhuzamosan a Széchenyi téren barokk táncház várta a táncolni vágyókat.

Galéria: Ács Tamás

A Barokk Esküvő természetesen augusztus 9-én folytatódik:

10 órakor a Széchenyi téren hagyományos kézműves vásár és gyerekeknek szóló kézműves foglalkozások lesznek, és a Radó-szigeten is folytatódik a hagyományőrző program, ahogy azt fentebb már említettük.

A barokk felvonulás 19 órától indul a városháza előlTöbb mint kétszáz győri polgár jelentkezett, hogy beöltöznének barokk öltözetbe. A menet útvonala az Aradi vértanúk útja, Virágpiac, Zechmeister út, Bécsi kapu tér, majd a Király utca és a Dunakapu tér. A lovasok és a hintók a Rába- kettős hídon, a Jedlik Ányos utca, Kossuth híd, Dunakapu tér útvonalon haladnak. 20 órakor kezdődik a Barokk Esküvő, a menyasszony Szendrő Veronika, a vőlegény Kántor Szabolcs, a városi elöljáró Rupnik Károly lesz, a narrátor Zugmann Zoltán, a vőlegény násznagya Nagy Balázs, a menyasszony násznagya Bródy Norbert, és a menyasszony vőfélye pedig Vámosi Máté. 21 órakor a Dunakapu téren barokk mulatsággal és tánccal zárjuk az eseménysorozatot” – sorolta korábban a részletes programot Szombati-Serfőző Eszter, a Győr Projekt Kft. ügyvezetője.

Galéria: Ábrahám Kitti