Javában zajlik a felkészülés a 2025/2026-os idényre a győri első osztályú kézilabdakluboknál. A Győri Audi ETO KC egyhetes edzőtáborban készült a szezonra, míg az ETO University Handball Team Győrben tréningezett.
Hosszú és kemény edzőtáboron van túl a Győri Audi ETO KC csapata. Az egyhetes felcsúti felkészülést a Vasas elleni edzőmérkőzéssel zárta az együttes. Az összecsapáson már az első félidőben magabiztos, nyolcgólos előnyre tettek szert a zöld-fehérek, végül 34–19-re győztek. A következő edzőmérkőzésükre augusztus 12-én, a Mosonmagyaróvár ellen 18 órai kezdettel kerül sor, az Audi Aréna Győrben. A találkozóra a belépés díjtalan.
A férfi kézilabda-együttes július közepén vetette bele magát a felkészülésbe. Kilvinger Bálint tanítványai hazai környezetben szigorú és kemény program alapján tréningeznek és készülnek a következő idényre. A fiúk már egy edzőmérkőzésen is túl vannak, hiszen múlt héten Malacky városában vendégszerepeltek, ahol egy csarnokavató alkalmával a MOL Tatabánya KC ellen léptek pályára. A találkozó után a vezetőedző elmondta: „A játék még nem volt kiforrott, de ez most nem is az eredményről szólt, hanem a rendszer és a feladatok gyakorlásáról.” Az ETO University Handball Team legközelebb a NEKA otthonában lép pályára, felkészülési találkozón.