Valter Attila a következő idénytől a Bahrainben folytatja pályafutását

Győr+ Fotó:
2025.08.02. 11:53

Elköszön a Visma-Lease a Bike csapatától és a Bahrain Victorioust erősíti 2026-tól Valter Attila.

Legutóbb hazai versenyen Pannonhalmán, a június 29-én megrendezett Országos Bajnokságon láthattuk Valter Attilát, akinek a három éven át tartó itthoni sikersorozatát akkor Dina Márton szakította meg, elnyerve tőle a bajnoki címet. Az apátság előtt a 13. helyen célba érő kerékpáros a célszalaghoz közeledve a nézőkkel pacsizott, megköszönve a támogatásukat. Nem sokkal ezt követően aztán felröppentek a hírek a Visma-Lease a Bike színeiben kerekező Valter esetleges átigazolásáról, a találgatások végére most pont került.

A WorldTeam besorolású bahreini együttes ugyanis az X-oldalán jelentette be pénteken a szerződtetés hírét. Az együttműködés a 2026-os szezontól kezdődik – közölte az MTI.

A tavalyi olimpián a mezőnyversenyben negyedik helyezett, 27 éves magyar kerekes, aki a Groupama-FDJ színeiben a 2021-es Giro d’Italián három napon át viselte az összetettben élen állónak járó rőszaszín trikót, 2023-tól a Jumbo-Visma – jelenleg Visma-Lease a Bike – versenyzője.

“Nagy örömmel jelenthetem be, hogy a következő három évben a Bahrain csapatát fogom erősíteni! A személyes céljaim teljesen megegyeznek a csapat céljaival, így nagyon motiváltan várom, hogy elkezdjük a közös munkát!” – írta Facebook oldalán a Tour de Hongrie 2020-as győztese.

A Bahrain Victorious 2017-ben jött létre, azzal a céllal, hogy a királyság állami szinten is támogatott, profi kerékpáros csapatot indítson a nemzetközi színtéren – írta ismertetőjében a bringasport.hu.

A Bahrein keretében számos sztárbringást találunk a múltban és a jelenben is: Vincenzo NibaliSonny ColbrelliMatej MohoričDamiano CarusoDylan TeunsGino Mäder és Jonathan Milan neveit a kerékpárkedvelőknek talán be sem kell mutatni.

Az augusztus 2-án, szombaton a San Sebastian-i klasszikuson rajthoz álló Valter az M4 Sport helyszíni stábjának arról beszélt, hogy régen megszületett benne a csapatváltás gondolata.

“Egyértelműen szerettem volna egy picivel több szabadságot, az győzött meg részükről, hogy ők mennyire szerettek volna engem leigazolni. Igazából ez volt az, ami megfogott. Volt elég sok opcióm, de végül mellettük döntöttem, mert azt éreztem, hogy a szívem most oda húz” – fejtette ki. Kiemelte: “megvan az a program, az a szakmai potenciál a csapatban, amit szeretnének belőlem is kihozni”.

Leszögezte: nagyon magabiztos a döntése kapcsán és boldog, hogy meghozta azt.

“Az építkező Bahrainben nagyon is hasznos, sőt kulcsszerepet tölthetne be az a Valter Attila, aki Roglic és korábbi edzője távozásával a Team Visma – Lease a Bike csapatában az utóbbi időben nem találta a megfelelő formát.” – olvasható Vízer Barnabásnak, a Magyar Kerékpáros Szövetség sportigazgatójának nyilatkozata a szövetség honlapján. „Hihetetlen munkabírása és tehetsége kétségbevonhatatlan, óriási szerepe volt az akkor még Jumbo-Visma néven szereplő sor történelmi GrandTour triplájában, és nagyon örülünk, hogy a Bahrain Attilát választotta, aki szeptemberben a kigali világbajnokságon szerepel majd ismét magyar mezben.”

A bahreini sornak a jelenlegi felállásban érdekes lehet egy olyan bringás, aki nagy tapasztalattal rendelkezik, simán tartja a lépést a legnagyobb sztárokkal, kellően alázatos, de a hegyi szakaszokon ellentmondást nem tűrően utasít maga mögé nagy neveket is, ha kell.

„Attila bele illik ebbe az elképzelésbe, és lehet, hogy neki is jót tenne egy olyan csapat, amelyikben a mostaninál több szerep juthat neki akár a nagy klasszikusokon, akár a háromheteseken. Azt is megkockáztatom, hogy Attila a Brahain csapatában az egykori holland hegyi menő, Wout Poels típusú húzóemberré válhatna.” – zárta gondolatait a sportigazgató.

Kapcsolódó témák: #kerékpár | #sport | #versenyző |