ETO FC: minden területen javulni kell a továbbjutás érdekében

Pulai Sarolta Fotó: Marcali Gábor
2025.07.30. 18:10

Július 31-én, csütörtökön este hat órakor rendezik az UEFA Konferencia-liga visszavágóját az ETO Stadionban. Az első összecsapás nem úgy sikerült, ahogy előzetesen tervezte a Rába-parti együttes, hiszen 2-1-es hazai győzelem született az FC Pyunik Yerevan otthonában. A győri összecsapás előtt sajtótájékoztatót tartottak, ahol mindkét csapat vezetőedzője elmondta, nem számítanak könnyű mérkőzésre.

Tizenegy év után térhetett vissza az ETO FC a nemzetközi kupaporondra. A Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában a győriek a Pyunik Jerevan vendégeként léptek pályára, apárharc első felvonása 2-1-es örmény győzelemmel zárult. Így van miért revansot vennie Borbély Balázs csapatának, akiknek természetesen a továbbjutás a céljuk a visszavágón.

„Tudjuk, hogy hátrányból indulunk. Az odavágón Jerevánban nem mondhatnám, hogy a legjobb meccsünk volt. Viszont voltak jó periódusaink és sikerült gólt is szereznünk, ami fontos lehet a csütörtöki visszavágóra. Nagyjából tudjuk, hogy mi vár ránk, tudom, hogy a Jereván egy szervezetten védekező, jól kontrázó csapat, nagyon jók a pozitív átmeneteik. Viszont abban is biztos vagyok, és hiszem azt, hogy a saját játékunkat hazai pályán, a saját közönségünk előtt rá tudjuk erőltetni az ellenfelünkre. Tudjuk, hogy hol kell javulnunk, ezen dolgoztunk az elmúlt napokban. Én hiszem, hogy hazai pályán ez kivitelezhető küldetés lehet. Tudom, hogy taktikailag mit szeretnék látni a csapatomtól. Tudom azt is, hogy mentalitásban, hozzáállásban, agresszivitásban és energiában is jobbnak kell lennünk annál, mint amit kint mutattunk. Egy ilyen mérkőzést nem lehet csak taktikával megnyerni, hanem kell hozzá szenvedély és plusz energia is.” – mondta Borbély Balázs, aki a sajtótájékoztatón Megyeri Balázs állapotáról is beszélt. „Megvan a pontos diagnózis Megyeri Balázzsal kapcsolatban. Nem a legrosszabb, szóval nem a keresztszalagja szakadt el, hanem oldalszalag-szakadást szenvedett, valamint a porc is megsérült. Így valószínűleg 3-4 hónapig biztosan nem számíthatunk rá.” – zárta a vezetőedző.

Borbély Balázs a sajtótájékoztatón kiemelte a szurkolókat is és köszönetet mondott nekik, hogy Jerevánban is ilyen nagy létszámban buzdították a csapatot és bízik benne, hogy Győrbe sokan kilátogatnak a csütörtöki mérkőzésre és segítségükkel sikerül kiharcolni a továbbjutást. Ezután Vingler László vette át a szót: „A hangulat az öltözőben nagyon jó. Szerencsére nem érezzük a nyomást a visszavágóval kapcsolatban. Nekem, aki végigjártam itt a ranglétrát egy igazi megtiszteltetés, hogy a nemzetközi kupaporondon képviselhetem az ETO-t.  Igen, az idegenbeli meccs valóban nem úgy sikerült, ahogyan azt elterveztük. Én úgy gondolom, hogy a középső zónában meg voltunk labdabirtoklásra, meg játékra, viszont a támadó sorban hiányoztak azok a kulcsmegmozdulások, kulcspasszok, esetleg cselek, amikkel meg tudtuk volna bontani az ellenfelet. Ha ebben tudunk javulni holnap, akkor szerintem hazai pályán a saját közönségünk előtt tovább tudunk jutni.” – mondta el a fiatal játékos.

Az FC Pyunik Yerevan vezetőedzője a sajtótájékoztatón elmondta, szeretnék megtartani a hazai pályán megszerzett előnyt, de nem számít könnyű mérkőzésre: „Nehéz összecsapás lesz, mert mindenképpen nyerni akarunk. Úgy állunk neki, mintha 0-0 lett volna az eredmény. Nem számítok könnyű találkozóra, hiszen az ellenfél mindig előnyben van, ha otthon játszik. Az ETO-nak nagy a támogatottsága, így jó hangulatú mérkőzésre számítok. Mindent meg fogunk tenni, harcolni fogunk a győzelmünkért.” – nyilatkozta Yeshishe Velikyan.

A Konferencia-liga visszavágóját július 31-én, csütörtökön 18 órai kezdettel rendezik az ETO Stadionban.

Kapcsolódó témák: #ETO FC Győr | #futball | #Helyi sport |