Ünnepélyes keretek között avatták fel a győri Szabadhegy városrészben található József Attila-emlékmű új kiegészítő elemét. Az alkotást, amely egy sztélé formájában idézi meg a költő „Mama” című versét, eredetileg is a szobor részeként képzelte el a neves alkotó, Rieger Tibor, ám a szándék csaknem négy évtized után válhatott valóra.
Az 1988-ban felállított József Attila-szobor új eleme méltó módon teszi teljessé a kompozíciót – hangsúlyozták az eseményen felszólaló közéleti szereplők.
“Ritka pillanat az, amikor egy köztéri alkotás 37 évvel a felállítása után válik teljessé” – fogalmazott dr. Fekete Dávid, a Fidesz-KDNP győri frakcióvezetője. Hozzátette: “Rieger Tibor művész úr eredetileg is szeretett volna egy oszlopot illeszteni a szoborhoz, amelyen feltüntethető, hogy a ‘Mama’ című vers inspirálta az alkotást. Most, 37 év elteltével ez végre megvalósulhatott. A sztélé innentől kezdve egyértelműen jelzi, melyik vers alapján készült a szobor, amelyre mi győriek büszkék lehetünk.”

A frakcióvezető emlékeztetett: József Attila a 20. század egyik legtragikusabb sorsú, ugyanakkor legtehetségesebb magyar költője volt, akinek életműve nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is jelentős.
Borsi Róbert, Győr kulturális tanácsnoka arról beszélt, hogy a kiegészítő alkotás egy fontos évfordulóra is rávilágít: “Idén ünnepeljük József Attila születésének 120. évfordulóját. Ez a mű ennek a tiszteletére készült. A költészet nyelvészetéből ragad meg egy töredéket, amely mostantól minden ide látogató számára elérhető.” Hozzátette: a projekt a „Helyben jó!” városi program támogatásával valósult meg, amelynek köszönhetően nemcsak infrastrukturális, hanem kulturális fejlesztésekre is sor kerülhet.

A városrész önkormányzati képviselője, Prédlné Németh Margit (Fidesz-KDNP) kiemelte: “Nagyon nagy öröm számomra, hogy ezt a szép teret egy olyan alkotással egészíthettük ki, ami még inkább meghitté teszi az ittlétet azok számára, akik idejönnek beszélgetni, fagyizni vagy egyszerűen csak megpihenni. A költemény és a szobor együttese különleges atmoszférát teremt.” Elmondása szerint irodalom- és kultúraszerető emberként fontosnak tartotta, hogy az alkotás teljessé váljon, különös tekintettel arra, hogy a lakótelep és a városrész több szállal is kapcsolódik József Attila nevéhez.

Az ünnepségen jelen volt Rieger Tibor szobrászművész is, aki felidézte a szobor megszületésének történetét és saját belső vívódását a versválasztással kapcsolatban:
“Sok vívódás után döntöttem a “Mama” mellett, mert bár közismert, mégsem csak egy kötelező iskolai olvasmány, hanem mély emberi tartalommal bír. Azt gondoltam, ezt a verset népszerűsíteni kell. Remélem, hogy a gyerekek, akik itt járnak nap mint nap, megismerik és megértik ennek az alkotásnak az üzenetét.”

A József Attila lakótelepen található emlékmű így 37 év után érte el eredetileg megálmodott formáját, méltó emléket állítva a költő szellemiségének és a magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alkotásának.