A Divertimento műsorában Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója összegezte a júniusi évadzáró társulati ülésen elhangzottakat, köztük kitért az októberben debütáló Magic of Vivaldi című 3D-s multimédiás előadásra is.
A következő évad egyik kiemelt innovációja és projektje Bogányi Tibor karmester, rendező és Zászkaliczky Ágnes képzőművész alkotása, mely az együttes reményei szerint teljesen új értelmet ad a barokk zeneszerző örök érvényű művének október 21-én az Audi Arénában.
A Győri Filharmonikus Zenekar folyamatosan várja az amatőrök jelentkezését Közönségzenekarába! Mint ismert, májusban mutatkozott be az együttes, a tagok alig várják már, hogy a nyári szünet után folytatódjanak a próbák. A toborzásról, illetve a februárban elstartolt KULTKredit programról kérdeztük Horváth Attila szervezési és koordinációs referenst.