Tízgólos főpróba dupla meccsen

Győr+ Fotó: Gyirmót FC
2025.07.19. 19:03

Igazi sportnap volt szombaton a gyirmóti Alcufer Stadionban.

A nap első mérkőzésén a Gyirmót FC NB III-as első csapatának keretének egyik fele a megyei I. osztályban érdekelt Koroncó KSSZE együttesével találkozott, s meggyőző játékkal hatgólos sikert aratott.

Ezt követően a kettős megmérettetés második felvonásaként a másodosztályú Tiszakécske vendégeskedett az Alcufer Stadionban, akikkel szemben szintén többgólos (4-0) gyirmóti siker született.

Nem tudott a csapattal tartani Vincze Ádám, aki kisebb betegséggel küzd, valamint Iván Alex, aki feleségével, Rózsás Mírával babavárás előtt álltak, így ő szeretett volna mellette lenni első gyermekük születésénél.

Gyirmót FC Győr – Koroncó KSSZE

6-0 (3-0)

Győr-Gyirmót, felkészülési mérkőzés

V: Krasznai Roland (Varga Dávid, Hederics Szabolcs)

Gyirmót: Rusák – Szegi, Albrecht, Dobozi, Marlen (Rozs) – Kiss N. – Szecsődi M., Hudák M., Szabó M. – Tömösvári, Nagy K.

Edző: Weitner Ádám

Koroncó: Varga R. – Görcs, Molnár M., Bieder G. (Kovács Á.), Lampert (Horváth R.)– Soós L. – Nagy B., Molnár T., Horváth D., Benecz – Puska P.

Edző: Herold Szabolcs

Gsz: Szecsődi M. 2, Nagy K. 2,Hudák M., Tömösvári

Forrás és további részletek: gyirmotfc.hu

Kapcsolódó témák: #Gyirmót FC | #labdarúgás | #sport |