A magyar zenei életre mindig is a sokszínűség volt jellemző. A Holt Költők Társasága egy igazán friss hangzást hozott a piacra. József Attila Amit a szívedbe rejtesz című versére pedig egészen különleges zenét és klipet alkottak.
A zenekar hivatalos közösségi oldalán az alábbiakat olvashatjuk:
„Hey Fiú! A költészet birodalmában jársz, ahol az áramkörökben a múlt rezeg, hogy a jelenbe inkarnálódjon, itt a tinta, mint pixelek és a líra, mint dal születik újra.”
Érdekes bemutatkozás, annyi szent – és meglehetősen sokat is ígér azoknak, akik valaha is közel érezték magukat a költészethez.
Bemutatkozó klipjük, az „Amit a szívedbe rejtesz” egy 1936-os József Attila-vers megzenésítése. A zeneszerzők nevei pedig nagyon is ismerősen csenghetnek a könnyűzene kedvelőinek: Leonard Sunshine és Vince Murphy. A gitáros és a basszusgitáros korábban a hazai glam rockot megmutató Disco Express tagjai voltak, Vince Murphy pedig 2008-ban alapító tagja volt az azóta nemzetközi sikereket is elért Paddy and the Rats zenekarnak. A zenészek előéletéből is sejthető, hogy meglehetősen extravagáns és roppant minőségi munkára számíthatunk tőlük.
A versek megzenésítése egyébként egyáltalán nem újkeletű a könnyűzenében: sokan nyúltak már vissza nagyjaink zseniális költeményeihez. Ez azonban sosem könnyű feladat – ha a végeredmény nem megfelelő, könnyen visszafelé sülhet el, és hamar eltűnhet a süllyesztőben. Ezért a stílusválasztás sem mindegy: nem lehet utánzás, nem lehet kommersz és unalmas.
Nos, a Holt Költők Társasága lírikus popmetál dallamai egyszerre újak és régiek – egyfajta hidat képeznek a jelen és a múlt között.
A versválasztás is tudatosnak és alaposnak hat, hiszen az 1936-ban papírra vetett költemény egyszerre közelíti meg a szív és az elme harcát, a szerelem–élet–halál hármasának összefonódását és szétválását, valamint az anya és a gyermek legszentebb kapcsolatát. A záró versszak összefoglalása és ítéletmondása pedig akár józanító pofonként is hathat: megmutatja az élet szélsőségességét:
„Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szívedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!”
Ugye, hányan éreztük már úgy, hogy a megcsókolás és a megölés között csak egy hajszálnyi a különbség?
A vers és a zene pedig tökéletesen képes elmondani azt a belső utat, azt a belső kínt, amelyet az élet – és vele együtt a szerelem, az érzelmek – képesek okozni. Aki ismeri Vince Murphy munkásságát, számíthatott rá, hogy nem egy vidám popdallal rukkol elő új formációjában, hanem sötétebb hangokat és képeket feszeget majd. A hangzásvilág és az ének is ennek megfelelő: mélyre ható és elgondolkodtató – még a versen túl is.
Ez a dal hatásos kirándulás a versszeretőknek és a popmetál szerelmeseinek is. Külön hallgatva is ütős, klippel együtt pedig még inkább. A szerelem, az élet, a halál, az anya–gyermek kapcsolat és az elmúlás örök kardja lebeg a fejünk felett – amiről tulajdonképpen egy pillanatra sem szabad megfeledkezni. Mindannyian ugyanoda térünk vissza, ahonnan jöttünk.
A Holt Költők Társasága bemutatkozó videója igencsak erősre és hatásosra sikerült – senkit nem fog érzelmek nélkül hagyni. Bár szokatlan megközelítésből dolgozza fel József Attila „Amit a szívedbe rejtesz” című versét, mégis tisztelettel és alázattal teszi. Hogy ez a formáció szórakoztatni, tanítani vagy nevelni született-e meg, egyelőre még nem tudni – mindenesetre van benne lehetőség. És kíváncsian várjuk a folytatást.
Fotó: Holt Költők Társasága Facebook oldala