A győrújbaráti rendvédelmi szaktáborban általános iskolásoknak a hivatástudat alapjait mutatták be a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság toborzó és bűnmegelőzési munkatársai.
A Győrújbaráti Ifjúsági Gyermektábor ad otthont a Polgári Védelmi Szövetség rendvédelmi táborának, ahol a szakemberek gazdag programokkal várják a téma iránt érdeklődő fiatalokat. A tábor célja, hogy a résztvevők betekintést nyerjenek a rendőrség életébe, megismerjék a különböző szakterületeket és interaktív formában bűn- és baleset-megelőzési ismeretekre tegyenek szert.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrei idén nyáron sem hagyták ki a lehetőséget, hogy személyesen is találkozzanak a táborozókkal, ezúttal július 9-én töltötték együtt a napot – adta hírül a police.hu. A bűnmegelőzési szakemberek és a toborzók játékos, ugyanakkor komoly mondanivalót hordozó foglalkozásokkal készültek a gyerekek számára.

A cél az volt, hogy a résztvevők – miközben élményekkel és új barátságokkal gazdagodnak – megismerjék a rendőrség feladatait is. A rendőrség munkatársai beszélgettek a bűnmegelőzés fontosságáról, de lehetőség volt testközelből kipróbálni a szolgálati felszereléseket is.
A gyerekek kíváncsian, lelkesedéssel fogadták a rendőrök jelenlétét, a visszajelzések alapján pedig a tanulságos nap nemcsak hasznos volt számukra, de egy életre szóló élményt is jelentett. A rendvédelmi szakemberek remélik, hogy a fiatalok között lesznek olyanok, akik kedvet kapnak a hivatásos szolgálathoz, és a pár év múlva kollégaként üdvözölhetik majd őket.