Immár hagyományosan az iskola idei utolsó közös eseményén, a tanévzáró ünnepélyen adták át a ”Szeretettel, emberséggel” díjat. A rangos elismerést ezúttal Zseli Magdolna testnevelő tanár vehette át az Insula Lutherana-ban tartott rendezvényen.
A „Szeretettel-emberséggel-díjat” 2017-ben alapította a Hatos és Társa Nyelviskola.
Azóta, minden évben a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium azon pedagógusa kapja az elismerést, aki emberségével, odaadó szeretetével, szakmaiságával különösen nagy hatással bír a rábízott gyermekekre.
A 2025-ös díjat Zseli Magdolna testnevelő tanár vehette át.
„Az emlékplakettre írt két szó: Szeretettel, emberséggel tökéletesen jellemzi Zseli Magdolnát, aki több mint három évtizede gazdagítja közösségünket, neveli, formálja gyermekeink szellemi-lelki-testi fejlődését” – hangzott a hivatalos méltatáson.
Zseli Magdolna még aktív élsportolóként érkezett a Péterfybe, hiszen 45 mérkőzésen védte a magyar női kézilabda válogatott kapuját. Testnevelő tanárként egyforma empátiával és szeretettel fordult az élsportolók felé, de ugyanúgy azok felé is, akiknek a sport képességeik vagy alkatuk miatt kezdetben nem okozott sikerélményt. Élménydús, derűs hangulatú és változatos testnevelés órái, egészséges életmódra nevelő munkája, személyes példamutatása generációk sorával szerettette meg a sportot.
Osztályfőnökként, testnevelő tanárként és kollégaként is megkérdőjelezhetetlen az elfogadottsága, nem csak a kézilabdapályán, hanem a Péterfysek közösségében is igazi csapatjátékos.
„Nem is kerülhetett volna jobb helyre az ez évi emlékplakett, amit a Péterfy Iskola szülői közössége nevében nyújtottunk át a tanárnőnek” – mondta Hatos Hajnalka, a Hatos és Társa Nyelviskola ügyvezető, tulajdonosa, a „Szeretettel, emberséggel” díj alapítója.