Fenyő Miklós sem fukarkodott a dicsérettel Dániel Balázs zongorajátékáról

Havassy Anna Katalin Fotó: Dániel Balázs
2025.06.14. 17:12

A győri boogie-woogie zongorista Dániel Balázs különösen közel áll a szívünkhöz, hiszen nemzetközi szinten is foglalkoztatott zenésze imádott stílusának. Tavaly már írtunk róla, hogy a legendás Hungária együttes koncertjén kiválóan zongorázott, így nem volt meglepetés, hogy az idei dupla rock and roll partyban is részt vesz. Ráadásul májusban a saját Boogie Show-jával is meghódította a fővárost. Vele beszélgettünk.

Dániel Balázs a boogie-woogie stílus hazai nagykövete, tudjuk ezt már régóta, és a 2024-ben már 16. alkalommal megtartott, nagysikerű Boogiefeszt is ezt bizonyítja. Balázs nemcsak hazánkban ismert és elismert, nemzetközi színtéren is jól cseng a Mr. Firehand művésznév. Szenvedélye a zene, a billentyűkkel pedig mesterien bánik.

Erre figyelt fel a legendás Hungária együttes egyik tagja, Novai Gábor is, aki a 2024-es nagy összeállásra meghívta Balázst is: legyen ő a Hungáriát kísérő zenekar zongoristája. A tavalyi koncert fergetegesen sikerült, erről a Győr+ Média is beszámolt.

A közönség újrázást kért Fenyőtől, Dollytól, Novaitól és Szikorától, így 2025-re újabb bulit hirdettek meg. Sőt, mindjárt kettőt, akkora volt az érdeklődés. A győztes csapaton pedig nem igazán szokás változtatni – szokták mondani a sportban.

„Egy zenész kivételével tényleg ugyanaz a zenekar készült az MVM Dome-ba meghirdetett koncertekre, s bevallom, jól esett, amikor ismét jött a telefonhívás!” – kezdte Dániel Balázs, aki muzsikustársaival együtt alaposan felkészült a 2024-es koncertre, de mint mondta, mindig szükség van a próbákra, a gyakorlásra. Így a most júniusi koncert előtt is többször találkoztak és vették át újra a gigaslágereket.

A koncertet megelőző héten csütörtökön találkozott először a zenekar, majd pénteken, szombaton és vasárnap már a főhősök is velünk voltak, hiszen mi csak így emlegettük magunk között Fenyő Miklóst, Dollyt, Novai Gábort és Szikora Robit. A műsor csak bizonyos elemeiben változott a tavalyihoz képest, így most a próbafolyamat gyorsabb volt. Főként az átkötő zenék módosultak, illetve bekerült a Csavard fel a szőnyeget című dal, ami ugye nem ebben a felállásban született, de mivel a magyar házibulik himnuszának tartják, most benne volt a repertoárban.” – mesélte Balázs. Hozzátette, hogy a tavalyi Puskás Aréna után az MVM Dome nem kevésbé tűnt grandiózus helyszínnek, s bizony a két este alatt közel 40 ezer ember bulizott a felejthetetlen dallamokra.

„A zenekar és a színpad elrendezése is hasonló volt a tavalyihoz, de látványelemekben volt megújulás. Ilyen volt a rámpaként is szolgáló ledfal, ahol hihetetlenül látványos vizuálok mentek a bulik alatt. Mindenkinek nagyon tetszett! Egyébként voltak olyan rajongók is, akik mind a két koncertre eljöttek!” – tegyük hozzá, ez egy ilyen ikonikus együttes esetében teljesen érthető!

Na de vajon a győri zongoristának melyek voltak a kedvenc dalai a felhozatalból?

„Nyilván a zongoracentrikus számok állnak hozzám a legközelebb, mint a Hotel Menthol, a Twist Miniszter és a Csavard fel a szőnyeget! Ám mivel mindent eredeti hangszerelésben játszottunk, itt kötött volt a feladat – nem lehetett sokat improvizálni –, de az is épp elég zongorabillentyűt igényelt, mind a két nap.”

Mert hogy a pénteki koncert után rögtön másnap jött a következő, így június 6-án és 7-én is hatalmas bulit csaptak a főszereplők a zenészekkel együtt.

„Szombaton sem voltunk fáradtak, mindannyian nagyon élveztük mind a két koncertet, és szerencsére a közönség is. Fenyő Miklós mondta egy interjúban, hogy talán mostanra érett meg igazán az egész, mostanra lett olyan igazán tömör és pörgős, amit elképzeltek. Ha a tavalyira gondolok, azért tény, hogy nagyon régóta nem állt egy színpadon ez a négy zenei ikon, de már ott is megvolt az összhang, és 2025-re újra teljesen összecsiszolódtak, szerintem pont annyira, mint egykor. És persze mi, zenészek is megismertük már egymást mostanra.”

Ám sajnos a legendás „hatosfogat” már soha nem lesz teljes, hiszen Kékes Zoltán és Fekete Gyula is már csak az égi színpadokon zenélhet. Egykori társaik nem feledkeztek el róluk, s Balázs elmondása szerint is az egyik legmeghatóbb része a koncertnek az volt, amikor a Kasza Bubu című dalnál a fehérbe öltözött négyes mellett a modern technika segítségével megjelent Kékes Zoli és Fekete Gyuszi is… Fentről biztos mosolyogtak, hiszen látták, hogy a csoda, amit egykor együtt alkottak, még ma is egységbe kovácsolja az embereket. Természetesen Flipper Öcsiről is megemlékeztek a koncert során, aki szintén nem lehet már velünk.

„Szombaton volt egy fogadás, ahová a koncert minden résztvevőjét meghívták. A zenészeket, a táncosokat, a háttércsapatot, szóval mindenkit. Itt volt alkalmam egy kicsit beszélgetni az ikonokkal. Amikor Miklós mellé leültem, mondtam neki, hogy remélem, tetszett, amit hozzátettem zongorázásommal a koncertekhez. Miki rám nézett, és először csak annyit mondott: „Ha már így rákérdeztél, akkor elmondom neked…Egyből levert a víz, mert itt tartott egy kis hatásszünetet… majd úgy folytatta, hogy nagyon tetszik neki, amit csinálok. Már a próbák alatt is figyelt, és tetszettek neki a szólóim, a játékom lüktetése, és külön kiemelte, hogy milyen alázatosan állok a zenéhez. Mindezt tömören is összefoglalta egy pikánsabb jelzővel…” – mondta mosolyogva Balázs. Valljuk be, azért nem minden nap dicséri meg az ember munkáját egy ilyen zenei nagyság, mint maga Fenyő Miklós. A győri zenész nagyon együtt élt a két nap rock and roll varázsával, de nem sokat pihenhetett, hiszen vasárnap már Balatonfüreden újra a boogie-woogie szólt a zongorán, Pribojszki Mátyás szájharmonikás társaságában.

Apropó, boogie-woogie: a tizenhat éve tartó győri Boogiefeszt sikerei után Balázs belátta, hogy kicsit kinőtték a várost, így úgy döntött, a fesztivál nagykoncertjét más városokba is elviszi.

Május 24-én Budapesten, a MOM Kulturális Központban adtak totál teltházas koncertet, ahol a Dániel Balázs Trió mellett fellépett Pleszkán Écska, Pribojszki Mátyás és Balázs példaképe, Christoph Steinbach is.

Itt is 660 fő fér el, szóval akkora, mint a Győri Nemzeti Színház. Otthon is éreztük magunkat, és nagyon jól fogadta a közönség a Boogie Show-t. Sejtettük, hogy sikerünk lesz, hiszen hónapokkal előre elfogytak a jegyek. A közönség körében szoktam kisebb közvélemény-kutatást tartatni, s ebből derült ki, hogy Budapesten több olyan nézőnk is volt, akik most először hallottak és láttak minket. Ez visszaigazolta, hogy van még ebben a műfajban tartalék, s hogy tényleg érdemes az ország több pontjára elvinni, kíváncsiak rá és ránk az emberek. Persze Győrből is jöttek többen, ahogy Mosonmagyaróvárról, Miskolcról, Pécsről és Szolnokról is, ami szintén jól esett.”

Balázs arról is beszélt, hogy jövőre a Boogie Show turnéra indul: zenélnek majd Veszprémben, Pécsett és Budapesten is. Idén június 28-án pedig Felsőörsön, a Pocca Pikniken mutatják meg, miért is nemzetközi hírű a győri boogie-woogie.

Szuper időszak van mögöttünk, és szerintem előttünk is. A budapesti koncert nagyon jól sikerült, utána nekem a két Hungária-koncert, ami örök emlék, s ki tudja, lehet, hogy nem búcsúztak el végleg a legendák? Senki nem mondta ki, hogy ez volt a legeslegutolsó… Meglátjuk, mit hoz a jövő. Feladat van bőven, most jön a Pocca Piknik, Győrben fellépünk a Bornapokon, s természetesen már jó ideje szervezem a 17. Boogiefesztet és a 2026-os Boogie Show turnét is. Hálás vagyok, hogy ennyien kíváncsiak ránk és a boogie-woogie-ra!” – zárta a győriek virtuóz zongoristája, Dániel Balázs, akinek precizitását ismerve továbbra is minden a helyén lesz a koncerteken, hogy a közönség önfeledten élvezhesse a bravúros dallamokat.

Fotók: Mr. Firehand és a budapesti Boogie Show