Évadot zárt a társulat

Győri Nemzeti Színház: 382 előadás, közel 130 ezer néző

Földvári Gabriella Fotó:MekliZ Fotó
2025.06.13. 17:47

Csankó Zoltán és Fejszés Attila is távozik a Győri Nemzeti Színháztól – derült ki a pénteken megtartott évadzáró társulati ülésen, ahol Bakos Kiss Gábor igazgató értékelte az elmúlt évadot és díjátadásokra is sor került.

A társulatot elsőként Kósa Roland alpolgármester köszöntötte, aki többek között arról beszélt, hogy a városvezetés elkötelezett a következő pár évben arra, hogy a színház épületét megújítsa.Az a feladatunk, hogy a következő években mindent megtegyünk azért, hogy a helyzet javuljon, és a színház épülete is tükrözze azt a magas színvonalú szakmai munkát, ami a színházon belül történik. Erre teszünk vállalást.„ – emelte ki az alpolgármester.

„Hosszú évadon vagyunk túl, de még előttünk van a Rudolf musical Margitszigeti bemutatója. Olyan évadon vagyunk, túl, ahol végre azzal lehetett foglalkozni, ami a leginkább bennünket érdekel, a színházcsinálással, és nem egyéb dolgok nehezítették a működésünket. Ahogy elindult az évad az olyan formát kezdett kiadni, ami magával hozott egy organikus fejlődést és a végén egy megtisztulást.” – erről már Bakos Kiss Gábor beszélt. Az igazgató felelevenítette az évad történéseit, beszélt a bemutatókról az Erdélyi turnéról, a Dunafeszt jelentőségéről. Kiderült, ebben a szezonban mostanáig 382 előadást játszott a Győri Nemzeti Színház társulata, összesen közel 130 ezer néző előtt.   

Következtek a társulatot érintőt személyi bejelentések és a díjak átadása. Csankó Zoltán a következő évadtól a Magyar Színházban folytatja, Fejszés Attila kispapa lesz és egy újonnan alakuló színház tagja, de azokra az előadásokra, amelyekben szerepel még visszatér.

A Földes Gábor-díjat Molnár Virgínia vehette át, a Kulissza-díjat Tenkő Tímea kapta, a Kisfaludy-ösztöndíjat Buvári Lilla érdemelte ki. Kisfaludy-díjban részesült Fejszés Attila és Mózes Anita.

A színház örökös tagja lett: Fördős Sándor világosító, valamint Cserhalmi Imre, a színház egykori igazgatója.    

Galéria: MekliZ Fotó

Kapcsolódó témák: #évadzáró | #Győri Nemzeti Színház | #híradó |