Az unió legismertebb információs hálózata az Europe Direct, mely a lakosság általános tájékoztatását szolgálja. A Duna parti rendezvényközpontban csütörtökön az Európa-naphoz kapcsolódva konferenciával ünnepelték a vármegyénkben immár 25 éve működő irodát.
Az eseményen részt vett hazánk bécsi és pozsonyi nagykövete, az Európai Bizottság munkatársa, valamint eljöttek az önkormányzat, illetve a partnerszervezetek képviselői.


Hámori György, a Győr-Moson-Sopron vármegyei önkormányzat elnöke köszöntőjében méltatta a negyedszázada működő európai információs pontot és megköszönte dr. Lakatosné dr. Novák Éva irodavezető áldozatos munkáját. „Értéket közvetítünk, ez a fő feladatunk. Nemcsak az uniós értékeket Magyarország felé, hanem a vármegye értékeit Európa felé” – emelte ki Hámori, s utalt arra a tegnap lezajlott rendezvényre, melyen 460 iskolás fedezte fel Győr értékeit az iroda szervezésében.

Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország bécsi nagykövete beszédében arról szólt: Az iroda már jóval az EU-tagságunk előtt létrejött. Visszaidézte azt a versenyt, mely a jelentkező országok között zajlott a mielőbbi csatlakozásért, s azt, hogy Ausztria komoly szakmai támogatást adott a felkészülési folyamat lebonyolításában. A belépés után azt kellett megtanulni, hogyan lehet tagállamként a saját álláspontunkat nagyon határozottan képviselni. A csatlakozás egy nagy álom volt és hatalmas öröm. Ma egy picit összetettebb a kép, de vitathatatlan, hogy hatalmas előnyei vannak. A diplomata azt is hozzátette: „Ez a vármegye az, amelyik legelőször és a leggyorsabban tudta a csatlakozás adta lehetőségeket konkrét eredményekre váltani. Információk nélkül nem tudunk dolgozni, ehhez azonban jól és hatékonyan működő intézmény kell, mely képes ezeket megosztani.”


Köszöntőt mondott dr. Balogh Csaba hazánk pozsonyi nagykövete is. Visszatekintve az uniós csatlakozásunk óta eltelt huszonegy évre, hangsúlyozta: „A napi viták és problémák során hajlamosak vagyunk megfeledkezni mindarról a jóról és pozitívumról, amit ez a döntés eredményezett. Magyarország számára az igazi hozadékot a szomszédainkkal való kapcsolataink átalakulása jelentette.” Példaként említette az átjárható határokat, a magyar-szlovák, magyar-román, magyar-osztrák együttműködést. A szomszéd országokkal való integrációt a gazdasági, társadalmi, kulturális kapcsolatok újraszövésével lehet megvalósítani, ebben pedig a vármegyei önkormányzatoknak kiemelt szerepe van.


Perger István, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének osztályvezetője köszönetet mondott az Europe Direct Iroda valamennyi munkatársának. Felidézte: Az Europe Direct elődje 2000-ben alakult meg Győrben, és az információs pont 2005-ben vált az ED részévé. Az iroda évente több hazai és nemzetközi szintű szakmai eseményet szervez, valamint az iskolákat is számtalan módon segíti, ezen kívül pályázatokat hirdet és kiadványokat készít.


A megnyitót követően a konferencia előadásokkal folytatódott.