A konklávé második napján a bíborosok délután döntésre jutottak: megválasztották az új pápát! Ezt a Szent Péter téren összegyűlt hatalmas tömeg és a sajtón keresztül a pápaválasztást figyelemmel kísérő több millió ember a Sixtus-kápolna kéményéből felszálló fehér füstből tudta meg. Mutatjuk, mi történt a konklávén, közvetlenül a megválasztás előtt. Az új pápáról részletekkel később jelentkezünk!
Az új pápát 19:14-kor jelentették be:
A katolikus egyház 267. pápája, Robert Francis Prevost, azaz XIV. Leó pápa

A Chicagói Egyházmegyét vezető amerikai bíboros 2023-ban került a Vatikánba, ahol a világ minden tájáról érkező püspökjelölteket vizsgáló hivatal vezetője lett. Mindeddig egyszer sem választottak észak-amerikai pápát.
18 óra 7 perckor fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, jelezve, hogy sikeres a választás. Ezt azt jelenti, hogy a konklávén részt vevő 133, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros közül legalább 89 (kétharmad) jóváhagyta a katolikus egyház új vezetőjének személyét.
A Szent Péter téren várakozó hatalmas tömeg örömujjongásban tört ki, „Habemus Papam!”, azaz „Van pápánk!”, – hallatszott mindenhonnan! Sokak országuk, vagy éppen a Vatikán zászlóját lengetik és minden arcról sugárzik a boldogság. Eközben a Szent Péter Bazilika harangjai sokáig zúgtak, megerősítve a tényt: megválasztották az új pápát!
Hamarosan az új pápa kilétét is bejelenti Dominique Mamberti protodiakónus bíboros a a Szent Péter-bazilika középső erkélyéről (áldások erkélye).
Ahogy minden pápaválasztáskor, most is a konklávé rendje szerint zajlottak az események. Miután megtörtént a választás, a diakónus bíboros behívta a terembe a bíborosi kollégium titkárát és a pápai szertartásmestert, ezután a bíborosi kollégium dékánja vagy a rendben és korban első bíboros az egész testület nevében kikérte a megválasztott beleegyezését a következő szavakkal: „Elfogadod-e kánonjogi megválasztásodat pápává?” Amint megkapta az igenlő választ, megkérdezte: „Hogyan akarod nevezni magad?” Ekkor a szertartásmester jegyző minőségben két ceremoniárius tanúval megszerkesztette az új pápa megválasztásának és felvett nevének dokumentumát.
A megválasztott azonnal (nem pedig a péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmisétől!) a római Egyház püspöke, igazi pápa, a püspöki kollégium feje, elnyeri az egyetemes Egyház fölötti teljes és legfelső hatalmat, és gyakorolhatja azt.
Fehér füst és harangzúgás
A döntés elfogadása után felszállt a kéményből a megválasztást jelző fehér füst, majd megszólaltak a Szent Péter-bazilika harangjai, ezt a világ számos pontján harangzúgás követi.
Az új pápa a Sixtus-kápolna oltárától balra található „könnyek szobájába” (Stanza delle lacrime) vonul vissza, ahol magára ölti a fehér reverendát. A terem elnevezése arra utal, hogy az első pillanatok sodrása után elcsöndesedve itt méri fel Péter következő utóda a vállára helyezett kereszt súlyát.
Habemus papam!
A bíborosok, hogy kifejezzék hódolatukat és engedelmességüket, az újonnan megválasztott pápa elé járultak. Ezután hálát adtak Istennek, majd a protodiakónus bíboros kihirdette a Szent Péter-bazilika középső erkélyéről (áldások erkélye) a várakozó népnek a választás eredményét: „Habemus papam!”, vagyis „Van pápánk!” s elmondta az új egyházfő nevét, aki ezután apostoli Urbi et Orbi (Róma városának és a világnak) áldást adott.
Az új pápa bejelentése
A protodiakónus bíboros által elmondott szöveg latinul: „Annuntio vobis gaudium magnum, habemus papam! Eminentissimum ac Reverendissimum Dominum Cardinalem … qui sibi nomen imposuit …”
Magyarul: „Nagy örömet hirdetek nektek! Van pápánk! A Római Anyaszentegyház főmagasságú és főtisztelendő bíborosa, …(itt következik az újonnan megválasztott pápa teljes polgári neve, latinul), aki magának a …(itt pedig a pápaként választott neve, latinul) nevet választotta.”
A konklávé vége
A konklávé a döntés elfogadásának pillanatában véget ér, kivéve, ha az új pápa másként rendelkezik.
Forrás: Kuzmányi István/Magyar Kurír
Fotó: Vatican News