A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) idén is meghirdette pályázatát, amely akár 7,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt hazai vállalkozások, kutatóhelyek, valamint magánszemélyek számára.
A szellemi alkotásaik jogi védelméhez, a most induló felhívás 500 millió forintos keretösszegéből a hazai és nemzetközi oltalomszerzéssel kapcsolatos hatósági díjakon felül akár az ezeknél jelentősebb mértékű iparjogvédelmi tanácsadás, vagy a kapcsolódó ügyvivői szolgáltatás költségei is fedezhetők – közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala pénteken közös közleményben.
A közleményben kiemelték, az NKFI Hivatal évek óta célzott pályázatokkal támogatja, hogy minél szélesebb réteg – akár a legkisebb mikrovállalkozás, vagy egy egyéni feltaláló is – élhessen ezzel a lehetőséggel, oltalmat szerezve a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) az újonnan kifejlesztett termékeire, technológiáira vagy brandjére. Hangsúlyozták, a Neumann János Program kiemelt célja a hazai vállalkozások és egyetemek szabadalmi aktivitásának növelése. Lényeges eredmény, hogy tavaly 35 százalékkal nőtt a szabadalmi bejelentések száma éves alapon. Kiemelkedően nőtt az egyetemek szabadalmi aktivitása, összesen 143 darab bejelentést tettek tavaly a felsőoktatási intézmények, ami kétszeres növekedés éves alapon, és hétszeres bővülés az 5 évvel ezelőtti értékhez képest. Farkas Szabolcs, az SZTNH elnöke a közleményben kifejtette, a szellemi tulajdonvédelmi stratégia megléte, és a hasznosítás fontos alapkövei a hazai innováció sikerességének.
Tudatosítással, oktatással, illetve célzott kedvezményrendszerrel támogatják, motiválják a hazai szereplőket az iparjogvédelmi aktivitás növelése céljából. Ez a pályázat egyedülálló módon nyújt lehetőséget a hazai és nemzetközi oltalomszerzés legfontosabb döntési pontjainál felmerülő költségek finanszírozására, így segítve elő végső soron a hazai, európai és nemzetközi iparjogvédelmi oltalom megszerzését. A nemzetközi PCT szabadalmi bejelentéseknél mind a Visegrádi Szabadalmi Intézet, mind az Európai Szabadalmi Hivatal megjelölhető lesz nemzetközi kutatóhatóságként – tette hozzá az SZTNH elnöke. Szabados Zsuzsa, az NKFI Hivatal vállalati innovációs elnökhelyettese a közleményben rámutatott arra, ez a pályázat fontos sarokkő a hazai vállalkozások és kutató-tudástermelő intézmények versenyképességének erősítésében. Mindenkit buzdított a szellemitulajdon-védelem eszköztárának egyre tudatosabb alkalmazására, ez segít abban, hogy a kutatási eredményekből, és az innovatív ötletekből kézzelfogható versenyelőny és jelentős gazdasági eredmény származzon. A közleményben ismertették, az NKFI Hivatal hasonló céllal meghirdetett korábbi pályázatain 2015 óta összesen 647 kérelem részesült több mint 940 millió forint támogatásban.
Részletek a pályázatról az NKFI Hivatal honlapján olvasható – tájékoztattak.