Az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztek pénteken délelőtt az újvárosi Kossuth-szobornál. A résztvevők között sok volt a fiatal, közülük többen közreműködtek a műsorban, mely a Csobolyó Néptáncegyüttes legényeinek verbunkosával vette kezdetét.
Szeles Szabolcs önkormányzati képviselő ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „Újvárosban van miért emlékezni, hiszen ebben az utcában töltötte Széchenyi István utolsó magyarországi éjszakáját. Itt van a 150 éves, Kossuth Lajosról elnevezett általános iskola, ahol méltón ápolják névadójuk kultuszát, sőt a helyi vonatkozású emlékeket felvetették a Győri Értéktárba.

Kossuthnak többféle kötődése is van a városhoz: 1848. október 20-án egy dunai gőzösről gyújtó hangú toborzó beszédet tartott, felesége, Meszlényi Terézia is itt született. Ebben az utcában és Szigetben a honvédek sáncokat emeltek a város védelmére. 1848-ban európán végig sörpört a forradalom szele, mely hozzánk is elért, s igazi vihar lett belőle. S bár a szabadságharc elbukott, mégis ezt az időszakot tekintjük parlamentáris demokráciánk születésének.

Mi győriek mindig tudtuk hol a helyünk, ha a hazának szüksége volt ránk. 1848. március 13-án Lukács Sándor, a győri események egyik vezéralakja a mai Lloyd helyére hívta az embereket, ahol felolvasta a forradalom üzenetét. Március 15-én este a mai Széchenyi téren gyülekeztek a polgárok, majd átvonultak a karmelita templom elé. Kossuth tiszteletére fényekbe borult a város. Zichy Ottó megszervezte a polgárőrséget, Kovács Pál a Hazánk folyóiratot adta ki, Czuczor Gergely bencés szerzetes buzdító verseket írt, a győri nők pedig a polgárőrök ruháját varrták” – hangsúlyozta a szónok.

Arról is szólt: úgy tűnik, Európa napjainkra elvesztette régi eszméjét, hitét, s nem tudja merre kell tartani. Nekünk magyaroknak ismét szuverenitásunkért, hazán szabadságáért kell küzdenünk. Azonban ha 1848 hőseit követjük, akkor a mai kor számára is megtaláljuk a válaszokat: legyen béke, szabadság és egyetértés!

A megemlékezés versekkel, dalokkal folytatódott, majd koszorúzással zárult.
A rendezvényen közreműködött: Csobolyó Néptáncegyüttes Legénykara, a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium trombita tanszakának növendékei: Benyó Andor, Vida Vendel, Horváth Bernadett, Boross Kristóf, a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium diákja, Kiss Gergő, a Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum Kazinczy-érmes tanulója, a a Győri SZC Kossuth Lajos Technikum és Kollégiumból Koller Hajnalka, a Győri Kossuth Lajos Általános Iskola Zenevarázs csoportja, valamint az Újvárosi Művelődési Ház kórusa Lázár Attiláné és Radicsné Csőre Andrea.
Galéria: Ács Tamás