Segíti a gyógyulást

Új fajta eszközt ültettek be az agyba

Illusztráció: Pixabay
MTI
2020.01.22. 14:36

Új mélyagyi stimulációs eszközt ültettek be egy előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegnek szerdán a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a Kelet-Közép-Európában elsőként alkalmazott eljárás az agyi elektromos aktivitás valósidejű detektálására és rögzítésére is alkalmas.

Klivényi Péter, az SZTE Neurológiai Klinikájának igazgatója az MTI-nek elmondta, a Parkinson-kór jellegzetes tünetei gyógyszeres terápiával kezdetben jól csökkenthetők, de a betegség előrehaladásával – általában négy-hat év elteltével – ennek hatékonysága csökken.

A világon 2005, Szegeden 2011 óta alkalmazott mélyagyi stimulációs műtéti eljárással – amely az adott agyterület elektromos ingerlését jelenti egy beültetett eszközzel – komoly javulás érhető el.

A beavatkozásnak köszönhetően jelentősen javul a páciens életminősége, csökkenthető, esetenként el is hagyható a gyógyszeres kezelés – közölte a professzor.

Magyarországon mintegy 20 ezer Parkinson-kóros páciens él, 15-20 százalékuk állapota indokolná egy ilyen beavatkozás elvégzését, mintegy felük azonban nem vállalja azt, elsősorban az agyi műtéttől való félelem miatt – tudatta az egyetemi tanár.

A Kis Dávid, az SZTE Idegsebészeti Klinika osztályvezető egyetemi adjunktusa által elvégzett műtét újdonsága, hogy egy idős, előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegnek a világon ötödikként egy olyan eszközt ültettek be, amely a korábbi rendszerekhez képest nemcsak stimulálásra, hanem az agyi elektromos aktivitás detektálására és rögzítésére is alkalmas.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán

Ezáltal az orvosok valós időben juthatnak adatokhoz az agy aktuális működéséről, annak változásáról, és így következtetéseket vonhatnak le a kezelés hatékonyságáról. Így pontosabban beállítható a stimuláció vagy a gyógyszeres terápia – közölte a professzor.

A beavatkozást az SZTE tavaly októberben átadott hibrid műtőjében végezték el, egy olyan neuronavigációs és képalkotó rendszerrel, amely lényegesen lerövidíti az operáció időtartamát, és a beavatkozás az ébren lévő beteg számára is könnyebben elviselhetőbbé válik.

Kapcsolódó témák: #egészség | #tudomány |