Győzelmeket várnak

Fotó: Homoródi Lilla/SZESEvolley
Győr+
2020.01.17. 13:26

Két hazai mérkőzést is játszanak szombaton a SZESE röplabdásai az NB II-ben. A női együttes 14 órától a sereghajtó RÖAK Kaposvárt fogadja az egyetemi edzőcsarnokban, 17 órától pedig a férfiak is harcba szállnak a SzoESE csapatával.

„Idegenben 3–1-re nyertünk Kaposváron, de akkor több játékosuk is más korosztályban lépett pályára. Topcsapat fiókcsapataként megnehezíthetik a dolgunkat, ha erősebb sorral jönnek, így nem dőlhetünk hátra. Eredménykényszer továbbra sincs a lányokon, próbáljuk az edzésen látottakat a pályára vinni, és, ha a maximumot hozzuk, hasonló sikert várhatunk” – mondta Szamosi Balázs vezetőedző.

A lányokat követően 17 órától a férfiak is pályára lépnek, s a SzoESE ellen szintén kötelező a győzelem a győrieknek. A kék-fehérek vezetőedzőjük, Fehér Tibor nélkül kell, hogy helytálljanak, akit ezúttal a korábbi NB I-es edző, Sólymos Péter helyettesít.

„Többször találkoztunk már idén a szombathelyiekkel, és ismerjük az erősségeiket, gyengeségeiket. Legutóbb fölényesen győztük le őket idegenben, de azóta a tavaly nálunk játszó Szabó Gáborral erősödtek. A héten próbáltunk felkészülni az ellenfélből, bízom a sikeres folytatásban. Ezen a mérkőzésen csak a győzelem elfogadható” – fogalmazott Sólymos Péter utánpótlás edző.

Forrás: SZESE Győr

Kapcsolódó témák: #Helyi sport | #röplabda |