Áder János Győrött: sorsdöntő évek előtt állunk

Illusztráció: MTI/Krizsán Csaba
MTI
2019.12.07. 17:27

Soha nem állt olyan sorsdöntő húsz-harminc év előttünk, mint ami ránk, különösen a mai fiatalokra vár. Ezek az évtizedek ugyanis meghatározzák a következő száz, de lehet, hogy ezer éveket is - hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton a győri Révai Miklós Gimnáziumban pályaválasztás előtt álló diákoknak tartott klímaelőadásában.

Áder János – egykori középiskolájában – kísérlettel, fotókkal, grafikonokkal tarkított előadásában azt hangsúlyozta: mindenkinek, magánemberként és közösségként is tennie kell.

Az államfő diákoknak tartott ötvenedik előadásában rámutatott: orvosként, mérnökként, közgazdászként, informatikusként vagy tanárként olyan kihívásokra kell majd hatékony, olcsó és fenntartható választ találniuk a hallgatóknak felnőttként, amelyek már most jelen vannak a világ mindennapjaiban. Ilyen az ivóvíz biztosítása, az energia-előállítás, -tárolás, vagy az aszály hatásainak kivédése.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A feladat a körforgásos gazdaság megteremtése, ahol a keletkezett hulladékra nem szemétként, hanem nyersanyagként tekintünk – mondta.

Kiemelte, hogy fontos egyéni lépés az is, ha kevesebb műanyagot használunk a mindennapokban, csökkentjük otthonunk hőmérsékletét, akár csak egy fokkal is, vagy egy liter vízzel kevesebbet fogyasztunk egy nap.

A fenntartható szemléletet tovább adásával teszünk a bolygónk védelme érdekében, így van esély arra, hogy ne reménytelen helyzettel nézzenek szembe az unokáink. Fontos, hogy megőrizzük azt a természeti környezetet, ami most körbevesz minket – mondta.

Áder János előadásában kitért arra is, hogy az üvegházhatású gázok koncentrációja még soha nem volt ilyen magas a légkörben az emberi faj megjelenése óta, mint ma. Ugyanígy a népesség növekedése sem volt még ilyen mértékű. Jelenleg mintegy 7,7-7,8 milliárd ember él a Földön, azonban 2050-re már a tízmilliárdhoz fogunk közelíteni – mondta.

Hangsúlyozta, hogy 1980 óta folyamatos a túlfogyasztás a bolygón, jelenleg az egy év alatt megtermelt mennyiség 1,7-szeresét fogyasztjuk el.

Kapcsolódó témák: #Oktatás |