Fogathajtó verseny és kézműves vásár lesz Börcsön
Négy év kihagyás után újra megtelik élettel a börcsi lovaspálya, hiszen vasárnap fogathajtó versenyt rendeznek a településen, ami egyben a vármegyei bajnoki forduló és országos minősítő megmérettetés is lesz öt kategóriában. Emellett második alkalommal tartják meg a “Pannónia Kincse” Termelői Piacot és Kézműves Vásárt.
„Azt gondolom, hogy a Börcsi Fogathajtó Verseny hallatán, nagyon sok környékbeli embernek megdobban a szíve. Örömmel fogadtuk, amikor Takács Attila, a verseny főszervezője felkeresett bennünket, hogy 4 év kihagyás után folytatná a versenyek megszervezését. Egy több mint 15 éves múlttal rendelkező rendezvényről beszélünk, ami az évek alatt méltán vált elismert versennyé” –emelte ki Sándorné Giczi Klára, a börcsi önkormányzat részéről.

Ugyan még nincs 15 éves hagyománya, de már másodszor rendezik meg a „Pannonia Kincse” Termelői Piacot és Kézműves Vásárt, ami rendkívül népszerű a környéken élők körében. „Büszkék vagyunk arra, hogy ismét sikerült megszervezni a piacot. A börcsi önkormányzattal való együttműködésünk új dimenziókat nyitott a vásáraink tekintetében, egymást erősítve és támogatva egy igazán színvonalas eseményt tudunk a községben megrendezni immár évente két alkalommal. Idén már megújult arculattal és meglepetésekkel várunk minden kedves látogatót! Egyesületünk kiemelt feladatának tekinti a termelők és kézművesek segítését és támogatását, ennek kapcsán egy több lépcsős projekten dolgozunk a Széchenyi István Egyetemmel együttműködve. Azt gondolom, hogy a börcsi vásáraink a térség legszínvonalasabb vásárai közé tartoznak” – mondta Németh Tamás PKLE munkaszervezet vezetője.

Kiegészítő programokkal is készülnek a szervezők: pónilovaglás, népi gyermekjátszótér, ugrálóvár, gasztro utca és tombolasorsolás is lesz. Kezdés: május 19. vasárnap 12 óra!
Az esemény linkje: facebook.com
Ismét Kvízcsütörtök a győri könyvtárban!
Csapatok jelentkezését várják a szervezők! A téma ezúttal a képzőművészet, a konyha és a karácsony lesz.
részletekSzarvast gázolt a vonat – késések a Győr-Celldömölk vonalon
Pápáról mentesítő járat indul Győrbe. A motorvonat meghibásodott, Celldömölk és Külsővat között akadályozza a forgalmat.
részletek