Red Dot Awards

Nyolc magyar tervezőt díjaztak

Fotó: Pixabay
Győr+
2019.11.05. 08:17

Nyolc magyar tervező nyerte el idén a nemzetközi dizájn legrangosabb elismerésének számító Red Dot díjait.

A hatvanöt éves múltra visszatekintő Red Dot Awards a világ legnagyobb és legtekintélyesebb dizájn- és formatervezési díja. A több ezer pályázó között a világ legnagyobb vállalatai is megtalálhatók; ebben az évben 8697 induló közül választotta ki a 24 tagú nemzetközi zsűri a tizenhét kategória legjobbjait – közölte az MTI-vel a Graphasel Design Studio, amely idén az Opera Gin Budapest számára tervezett arculatért nyerte el a díjat.

A kézműves magyar gin arculata a Red Dot márka kommunikáció kategóriájában érdemelte ki az elismerést. Szintén ebben a kategóriában kapott díjat a budapesti Costes étterem menükártyája (tervező: studio NUR), a Budapest Giftbook lapozó (tervező: Vörös Botond), a Boldogság Naptár (tervező: Puskás Marcell), valamint az activé FiberShake ital csomagolása (tervező: Melher Dóra).

Termékdizájn kategóriában díjazták a Sebő Gyula által tervezett Julius K9 kutyahámot, amely már kereskedelmi forgalomban is kapható.

A prototípus szintű terveket felvonultató termékterv kategória idei magyar díjazottjai a Slé szánkó (tervező: Miklósi Ádám) és a felhasználójának egyedi azonosítására is képes Birosign toll (tervező Nagy Ádám) lettek.

Kapcsolódó témák: #Kultúra |