Barokkra hangolódik a város
A rendezvénynek a barokk belvárosi épületek adják a hátteret, a Széchenyi téren ismét barokk kert fogadja a látogatókat. Az üzletek egy része is csatlakozik az eseményhez, a kereskedők már barokkra hangolták a kirakataikat a győriek és a turisták nagy örömére. Érdemes körbesétálni a még az esemény előtt, megcsodálni a barokk kirakatokat.

A hétvégi programsorozat ma este veszi kezdetét 19 órától barokk tánccal, táncházzal a Baross úton a Győri Barocco Csoport közreműködésével.
Pénteken 15 órától a Széchenyi téri kézműves vásárban válogathatunk a míves portékák között, és 17 órától Mária Terézia bevonulásával indul a barokk esküvő eseményeinek felvezetése. Magára a a XVII. századi tradíciókra épülő barokk esküvőre szombaton 20 órakor kerül sor a Dunakapu téren, ahol a 20 éves Pelczéder Lili és a 23 éves Imre Martin mondják ki a boldogító igent a város polgárai előtt.

Az eseményhez két kísérőprogram is csatlakozik. A Herendi Porcelánboltban porcelánfestő és rózsakészítési bemutatót tartanak augusztus 12-én 10 és 17 óra között, a pannonhalmi apátságban pedig augusztus 13-án 14 órakor Pannonhalma három halma címmel rendhagyó tárlatvezetés lesz.
A részletes program a mufegyor.hu honlapon található.
Változékony idő a hét közepén
Kezdetben napos idő vár ránk, de délután szelesre fordul az időjárás. Az esernyőkre nem lesz ma szükség Győrben.
részletekTuzson Bence: a Tisza párt paktumot kötött az ukránokkal és a németekkel
Az orosz-ukrán háború, a Közel-Keleten kirobbant fegyveres konfliktus, Európa rogyadozó gazdasága, a NATO várható fellépése, az igazságügyi miniszter szerint velejéig romlott európai intézményrendszer is szóba került az Újvárosi Művelődési Házban tartott fórumon, ahol Tuzson Bence tárcavezető volt Szeles Szabolcs országgyűlési képviselőjelölt vendége.
részletek