NFL

Izgalmas hajrában a Kansas City Chiefs nyerte a Super Bowlt

MTI | Illusztráció: Depositphotos
2023.02.13. 06:44

Az arizonai Glendale-ben rendezett vasárnapi összecsapáson a Chiefs 38-35-re győzte le a Philadelphia Eagles együttesét. A Chiefs 1970 és 2020 után harmadszor diadalmaskodott.

57. Super Bowl:
Kansas City Chiefs-Philadelphia Eagles 38-35 (7-7, 7-17, 7-3, 17-8)
Glendale, State Farm Stadium, 65 ezer néző

A találkozón mindkét csapat touchdownt szerzett első támadásából, ezt követően viszont az Eagles dominálta a mérkőzést. Jalen Hurts, a Philadelphia irányítója az első félidőben két futott és egy passzolt hatpontossal állt (183 passzolt és 63 futott yarddal), a Chiefs a védelmének köszönhetően maradt látótávolságon belül. Ugyanakkor irányítója, a csütörtök óta immáron kétszeres MVP Patrick Mahomes a második negyed végén bokasérülést szenvedett.

A Chiefs a nagyszünet után – a félidőben a kilencszeres Grammy-díjas Rihanna lépett fel, aki öt év után állt újra színpadra – a kissé bicegő Mahomesszal első támadásából TD-t szerzett, majd a védelem mezőnygólon tartotta az Eaglest.

A zárónegyed elején a Kansas City így a fordításért támadhatott, kevesebb, mint három perc után ez össze is jött Kadarius Toney elkapása után. Az Eaglesnek a következő támadása gyorsan véget ért, ráadásul az elrúgott labdát (punt) Toney egészen a rivális ötyardosáig vitte vissza, ahonnan Mahomes Skyy Moore-t találta meg (35-27). Az Eagles gyorsan egyenlített, DeVonta Smith 46 yardos elkapása után Hurts közelről vitte be a labdát. Ezzel NFL-rekordot állított fel, a Super Bowlok történetében ő lett az első irányító három futott TD-vel, ráadásul ezt követően a kétpontost is megcsinálta, amivel csapata egalizált (35-35).

A meccs utolsó támadása a Kansas Cityé volt, amely Mahomes vezetésével – és nagy mértékben egy szabálytalanságnak köszönhetően – közel került a győzelemhez. A Chiefs ezt követően lepörgette az időt, és a találkozó elején hibázó Harrison Butker 11 másodperccel a vége előtt 27 yardról egy mezőnygóllal eldöntötte a Super Bowlt.

A mérkőzés legértékesebb játékosának járó trófeát Mahomes kapta.

Illusztráció: Depositphotos

Kapcsolódó témák: #super bowl |