Zenélő Udvarok
A Zenélő Udvarok következő, augusztus 9-ei Vonós duó koncertjén Bach, Telemann, Glier és Halvorsen szerzeményeiből válogat a társulat hegedűművésze, Juhász-Molnár Boglárka és cselló szólamvezetője Juhász Viktor a Magyar Ispitában.
A rézfúvósok veszik át a főszerepet augusztus 17-én a Püspökvárban, a népszerű Arrabona Brass formáció lép a közönség elé 18 órától.
A Várkazamata-Kőtárban a Győri Filharmonikus Zenekar Kvartettje mutatkozik be Devienne, Mozart, Hans Gál és Boismortier kamaradarabjaival augusztus 25-én.
A sorozat lezáró programjában a társulat Vonószenekarának előadásában Vivaldi, Bach, Mozart és Csajkovszkij örökérvényű műveit hallgathatjuk meg. A Bencés Gimnázium udvarán felhangzó koncertet, Juhász-Molnár Boglárka közreműködésével, Berkes Kálmán művészeti vezető vezényli augusztus 30-án 19 órától.
A Zenélő Udvarok sorozat koncertjei ingyenesen látogathatóak, adományaikat szívesen fogadja a Győri Filharmonikus Zenekar. További információkat a zenekar hivatalos weboldalán (www.gyfz.hu), illetve facebook oldalán olvashatnak.
Győr visszafoglalására emlékeznek – ünnepi program a belvárosban
Több évszázados történelmi esemény előtt tisztelegnek Győrben: a város török uralom alóli visszafoglalásának 428. évfordulóján szentmisével és ünnepi megemlékezéssel várják az érdeklődőket.
részletekVíz Világnapi előadóülés Győrben – tudomány, pályázatok és ünnepi díjátadók
Víz Világnapja alkalmából szakmai előadóülést rendeznek Győrben. A programban díjátadók, pályázati eredményhirdetések és Prof. Dr. Józsa János ünnepi előadása is szerepel, amely a víztudomány és a folyók városának kapcsolatát mutatja be.
részletek