Közlekedési baleset

Nem adott elsőbbséget, oszlopnak csapódott Győrben

Fotó: police.hu
Győr+
2022.07.27. 09:56

A rendőrök az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Egy 25 éves győri férfi 2022. július 26-án 22 óra 40 perckor személygépkocsival közlekedett Győrben a Mónus Illés úton a Szent Imre felől a Zrínyi utca irányába. A Nagy Imre utcához érve – miközben a forgalomirányító lámpa sárgán villogott – az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyva hajtott be a kereszteződésbe. Manővere során nem biztosított elsőbbséget a neki balról érkező – utasok nélkül közlekedő – autóbusznak, és összeütköztek. Az autó ezt követően a jobb oldali járdára sodródott, ahol a gyalogosforgalom irányítására szolgáló lámpaoszlopnak csapódott, amelyet kidöntött.

A balesetben a személygépkocsi sofőrje, valamint 25 éves utasa megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy az út mellett elhelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” és az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblákra nagyobb figyelmet fordítsanak, az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek!

Közlekedjenek türelmesebben, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! Vezetésük során igyekezzenek megérteni a másik járművezető, szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!

…hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #baleset | #közlekedés | #rendőrség |