Szent László Napok
Június 24ؘ–26. között a látogatók középkori környezetben, jurták, lovagi táborok között barangolva, a lovas és gyalogos bemutatókat nézve a korabeli hadviselés mellett képet kapnak arról, hogyan élték mindennapjaikat elődeink. A játszóházak, az íjászkodás, az állatsimogató, a pónilovaglás és a sok más izgalmas program által a gyermekek egy történelmi élményutazáson vehetnek részt. Kézművesvásár, mesterségek bemutatói, kézműves foglalkozások teszik színesebbé a hétvégét. Lehetőség lesz azt is megismerni, hogyan főzhettek a kor harcosai, például meg lehet majd kóstolni, milyen malacsültet készíthettek.
Az idei fesztivál újdonsága és egyben a leghangulatosabb eleme lesz, hogy a háromnapos eseménysorozat a hagyományőrző csapatok fáklyás-zenés felvonulásával veszi kezdetét, amely az Aranypartról indul a Széchenyi térre. A Győri Ördöglovasok ezúttal is bemutatják lovasakrobata-tudásukat, tüzes show-jukat és lovagi tornát is rendeznek.
A hagyományokhoz híven Szent László-napi díszközgyűlést tart a győri önkormányzat június 27-én, ahol átadják a Szent László-díjakat, valamint a Győri Egyházmegye ünnepi szentmisével és fogadalmi körmenettel tiszteleg a lovagkirály emléke előtt.
Programajánló – Győr is ünnepel
Rengeteg program várja Győrben az érdeklődőket a következő napokban. A Nemzeti Ünnep városi eseményei mellett Kokárdás ÖrömFutás, a hagyományos Gátőrfutás, számos sportmérkőzés, előadás, kulturális rendezvény várja az itt élőket, ide látogatókat.
részletekMinden, amit a vastagbéldaganatok megelőzéséről tudni kell
A Győri Járási Egészségfejlesztési Iroda és Lelki Egészség Központ (EFI) Prevenciós Műhely sorozatában ismeretterjesztő előadásra kerül sor "MINDEN, AMIT A VASTAGBÉLDAGANATOK MEGELŐZÉSÉRŐL TUDNI KELL" címmel.
részletek