Ecsettel és kamerával
Anya-lánya közös kiállítása nyílik május 10-én 17 órakor a Múzeumházban, ahol Hirkóné Kun Mária festőművész és lánya, Hirkó Dorottya fotós az elmúlt időszakban készült munkáikat mutatják meg a nagyközönségnek.
Mária keramikusként, szobrászként dolgozott hosszú éveken keresztül, amíg egy egészségügyi probléma miatt fel kellett adnia addigi munkáját. Ekkor fedezte fel önmaga számára a festészetet. Mivel ezt a művészeti ágat soha nem tanulta, így autodidakta módon sajátította el azt, kísérletezve, kipróbálva sokféle stílust, anyagot, festéket. Mária elsősorban városképet, győri utcarészleteket, természetképeket és csendéleteket fest, ezek állnak közel a lelkéhez.

Kedvenc helye a Mosoni-Duna, a Rába-part, ahol kiülve, elcsendesedve, krétarajzokat készít, melyek alapján a műtermében megalkotja olajképeit. A művészi hajlamot, a kézügyességet édesanyjától örökölte, aki most 102 évesen is horgol.
Fia, Bálint szintén festőművész, lánya Dorottya lakberendező és fotós, hat unokája közül a három lánynak is tehetsége van a művészetekhez – mondja.

Dorottya az Arrabona Fotósok csoportjának tagja, képein a mindennapi környezetükből kiragadott apró részleteket mutatja be, legyen az egy zár, vagy egy fénytörés a ház falán. Egyéni látásmódjával, fotóin keresztül egy új, izgalmas világba kalauzolja a nézőket.
A tárlat május 10-én, szerdán 17 órakor nyílik a győri Múzeumházban és május végéig, keddtől vasárnapig 10 és 16 óra között tekinthető meg a Bécsi kapu tér 4. szám alatt.
Földvári Gabriella