Kosárlabda

Az ötödik helyért játszik az UNI Győr MÉLY-ÚT a bajnokságban

Fotó: Vig Norbert
Győr+
2022.04.11. 10:09

Idegenbeli sikerrel jutott tovább az UNI Győr MÉLY-ÚT női kosárlabdacsapata az NB I. rájátszásában, az 5–8. helyért vívott helyosztó elődöntőjéből. A zöld-fehér együttes a TFSE-MTK otthonában szerepelt, s 77–62-re diadalmaskodott. Az egyik fél második győzelméig tartó párharcot így 2–0-ra nyerte a győri gárda.

A siker értékét növeli, hogy a csapat nem kezdte jól a találkozót: a hazai pályán játszó fővárosi ellenfél már tíz ponttal is vezetett az első negyedben. A második játékrészben azonban már sokkal jobban kosárlabdázott a Győr, amelyben többen is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Dombai Réka 17, Dubei Debóra 19 pontot dobott, a legeredményesebb győri játékos pedig a 22-ig jutó amerikai Beatrice Mompremier volt.

Iványi Dalma, az UNI Győr MÉLY-ÚT vezetőedzője alapvetően elégedett volt az együttesével, és optimista a folytatást illetően.

„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. Ennek megfelelően a TFSE nem adta fel, nagyot küzdött. Voltak hullámvölgyeink, de amikor kellett, a helyén volt a szívünk, jól koncentráltunk, így magabiztosan nyertük ezt a fizikális mérkőzést. Megyünk tovább, szeretnénk az ötödik helyet megszerezni” – értékelt a szakember.

A Győr a folytatásban a Vasas ellen mérkőzik meg az ötödik helyért. Az angyalföldi gárda a Ludovika-FCSM Csata gárdáját múlta felül 65–62-re, így a győriekhez hasonlóan 2–0-ás összesítéssel jutott tovább.

Az UNI Győr MÉLY-ÚT és a Vasas ebben a szezonban két alkalommal találkozott az alapszakaszban. Az előjelek a győri alakulat számára kedvezőek: a csapat még októberben hazai pályán 75–54-re ütötte ki az angyalföldieket, januárban pedig idegenben diadalmaskodott 76–63-ra.