Győr-Moson-Sopron

Először adtak át védelmi díjakat a megyében

Fotó: Ács Tamás
Kárpát Zsolt
2022.03.10. 13:49

A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi bizottság első alkalommal díjazott olyan személyeket és szervezeteket, kik az elmúlt években sokat tettek a megyei védelméért. Dr. Széles Sándor az eseményen beszélt, az orosz-ukrán háború miatt kialakult helyzetről. A megyei kormánymegbízott és egyben a Védelmi Bizottság elnöke kiemelte, a következő hónapokban kihívásokkal teli időszakra kell számítani, ahol nagyon komoly idegenrendészeti, nevelési, oktatási és egészségügy feladatokat kell megoldani együttműködve az önkormányzatokkal. Hozzátette, a megyében hosszú távon kell biztosítani az ide érkező várhatóan több ezer ember foglalkoztatását.

Először történik olyan elismerések átadása, ami a Győr-Moson-Sopron Megyei védelmi Bizottság életében még soha nem történt meg. Azért is fontos ez, mert az államigazgatás olyan kihívás előtt áll amit még soha nem tapasztalt.” – így vezette fel Dr. Széles Sándor a megyei védelmi bizottság elnöke a szervezet rendhagyó csütörtök délelőtti ülését. Plakettekkel és érmekkel ismerték el azokat a szervezeteket és vezetőiket, akik hosszú évek óta mindent megtesznek a megye és az itt élők védelméért.

Győr-Moson-Sopron Megye Védelméért Emlékplakett elismerésben részesült:

Csaplár Zoltán a Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Fogarasi Zoltán Miklós, az Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezet Megyei Kirendeltség vezető mentőtisztje, a Magyar Honvédség 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Igazgatási Főosztály főosztályvezetője, Sallai Péter tű. dandártábornok, a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság Emlékérmét vehetett át

Sári Ákos tű. ezredes, a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese. Molnár Sándor tű. ezredes, a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltség-vezetője. Németh József az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója, Beke Zoltán tű. alezredes, megyei polgári védelmi főfelügyelő, Szilágyi János tű. alezredes Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mosonmagyaróvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltség-vezetője. Gaál László tű. százados, a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Győri Kirendeltség megbízott kirendeltség-vezetője Orosz László őrnagy, a Magyar Honvédség 16. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda irodavezetője. A Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete és a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség.

A díjak átadása után, Széles Sándor beszélt az orosz-ukrán háború miatt kialakult helyzetről, kiemelte a következő hónapokban kihívásokkal teli időszakra kell számítani, ahol nagyon komoly idegenrendészeti, nevelési, oktatási és egészségügy feladatokat kell megoldani együttműködve az önkormányzatokkal

Lesz egy nagyon komoly idegenrendészeti feladat, ami rövid, közép és hosszútávon fog feladatot jelenteni a szervezetnek. Az elhelyezés szállásadás kapcsán nem csak a segédszervezetek, de az önkormányzatok bevonása is meg fog történni. Ezzel párhuzamosan megjelenik az étkeztetés feladata. Emellett a megyében az ideérkezők foglalkoztatását is meg kell oldani.”

Az elnöki összefoglaló után a megyei védelmi bizottság zárt ajtók mögött folytatta munkáját.

Galéria: Ács Tamás

Kapcsolódó témák: #díjátadás | #Győr | #Győr+ TV | #híradó |