A közösségi közlekedést népszerűsíti a MÁV új kampánya

A közleményben felidézték: a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszát 2023 őszén felújították. Az akkori munkálatok során Bicske és Bicske alsó között pályahibát találtak, amelynek a végső helyreállítását idén tavasszal végzik el, ezzel megelőzik a pálya további rongálódását és megszüntetik a mintegy 400 méteren bevezetett 40 kilométer/órás sebességkorlátozást is. A munkálatokat ideje alatt, március 24-től május 9-ig módosul egyes S10-es, G10-es, S12-es személyvonatok és a soproni Scarbantia, a szombathelyi Savaria, Dráva és Mura, a győri Arrabona InterCityk, valamint a vasárnapi Rába InterRégiók menetrendje a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon. A változtatások az S10-es, G10-es vonatok közül jellemzően a Budapestről Győr felé közlekedőket érintik, így a reggeli csúcsidőben az elővárosból fővárosi munkahelyekre utazóknak nem kell jelentős módosításokra készülni. Egy vágányon folyamatosan fenntartják a vonatközlekedést Herceghalom és Bicske között is, így pótlóbuszok beállítására nincs szükség a tervezett vágányzári menetrend alapján. Nem érintik a módosítások a railjet, az eurocity és az euronight vonatok menetrendjét. Fontos, hogy a győri fővonalon közlekedők ne megszokásból utazzanak, hanem mindenképpen tájékozódjanak előre - hívta fel a figyelmet a Mávinform. Az érvényes menetrendekkel tudnak tervezni az utasok a MÁV applikáció, az EMMA, illetve a jegy.mav.hu utazástervező felületeinek segítségével. A keresés során az utazás napját be kell állítani ahhoz, hogy a menetrendi tervezők a megfelelő utazási ajánlatokat, indulási időket jelezzék - írták.
Győr+
2022.03.08. 17:59

A közösségi közlekedést népszerűsíti a MÁV-Volán csoport márciusi, Közösségi közlekedés a zöld jövőért című kampánya - közölte a vasúttársaság kedden az MTI-vel.

Legfontosabb célcsoportjuknak az autózókat tekintik, a közlemény szerint őket szeretnék meggyőzni a közösségi közlekedés előnyeiről.    

A kampány megszervezését fenntarthatósági szempontokkal indokolták. Az uniós klímacélok csak akkor teljesülhetnek, ha nő a közösségi közlekedés részaránya a személyszállításban, ebben pedig – mint írták – fontos szerepe van az egyéni döntéseknek. Három autóbusz, egy emeletes motorvonat, egy nagyobb HÉV-szerelvény legalább annyi utast vihet, mint több száz autó – tették hozzá.

A MÁV-Volán csoport azért dolgozik, hogy az ország vasúti és közúti hálózatán modern, összehangolt, kiszámítható és jó minőségű szolgáltatást kínálhasson. A társaság ezzel azt szeretné elérni, hogy egyre többen válasszák a közösségi közlekedést az egyéni utazás helyett – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó témák: #közlekedés | #MÁV |