Többnyire viharok és árvizek okoztak problémát
MTI
2019.09.13. 06:12

Milliók költöztek a szélsőséges időjárás miatt

Közel hétmillió ember kényszerült otthona elhagyására a szélsőséges időjárás miatt szerte a világon az idei év első felében, és ilyen tekintetben előreláthatólag a mostani lesz az egyik legkatasztrofálisabb esztendő.

Az országokon belüli menekültfolyamatokat figyelő, genfi székhelyű nemzetközi központ, az IDMC (Internal Displacement Monitoring Centre) csütörtökön tette közzé féléves – a januártól júniusig tartó időszakot felölelő – jelentését, amelyet a kormányok, az ENSZ humanitárius ügynökségei és sajtójelentések alapján állított össze.

Az IDMC szerint az első félévben a szélsőséges időjárás, többnyire viharok és árvizek következtében hétmillió embernek kellett elhagynia otthonát, és mivel az év második felében általában gyakrabban fordulnak elő szélsőséges időjárási jelenségek,

az év végéig az otthonukat elhagyók száma megháromszorozódhat, és elérheti akár a 22 milliót, amivel az idei az egyik legsúlyosabb esztendővé válik.

A jelentés megemlíti a Fani ciklont, amely miatt 1,4 millió embernek kellett elköltöznie Indiában és Bangladesben, illetve az Idai ciklont is, amely hatalmas pusztításokat végzett Mozambikban, Malawiban, Zimbabwében és Madagaszkáron. Iránban a lakosság közel 90 százaléka volt árvizeknek kitéve. “Mára a klímaváltozással járó szélsőséges időjárási jelenségek miatti elköltözések megszokottá váltak” – hangsúlyozza jelentésében az IDMC.

Alexandra Bilak, a szervezet vezetője cselekvésre szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy fordítsa meg a kedvezőtlen folyamatot, és legyen a belső menekültek millióinak segítségére. Az IDMC jelentésében szerepel az is, hogy a fegyveres konfliktusok miatt 3,8 millió ember menekült el otthonából, a legtöbben Szíriában, Kongóban, Etiópiában és Jemenben kényszerültek lakhelyük elhagyására.

Kapcsolódó témák: #időjárás | #külpolitika |