Középpontban a vállalkozói szemlélet

Díjjal ismerték el a SZE egyedülálló tantárgyát

Fotó: ITM
Győr+
2021.11.04. 15:45

Az Európai Bizottság által meghirdetett „Európai Vállalkozásfejlesztési Díj” hazai nyertesének választották a győri Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésében megvalósuló Kamara a vállalkozásokért tantárgyat. A népszerű kurzuson a hallgatók sikeres cégvezetők mentorálásával szerezhetnek értékes tudást.

A Széchenyi István Egyetem szoros partnerkapcsolataira alapozva gyakorlatorientált képzéseket, jók hasznosítható, naprakész tudást nyújt a hallgatóknak, ami még értékesebbé teszi az itt szerzett diplomát, és valódi előnyt jelent a munkaerőpiacon. Erre példa a Kamara a vállalkozásokért elnevezésű, 2011 óta folyamatosan meghirdetett, rendkívül népszerű tantárgy, amely rangos elismerésben részesült. Az Európai Bizottság által kiírt „Európai Vállalkozásfejlesztési Díj” elnevezésű pályázat hazai nyertesének választották 2020-ban. A kitüntetést – miután az átadóünnepséget tavaly a járványhelyzet miatt elhalasztották – nemrégiben vehette át dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta, a Széchenyi István Egyetem egyetemi tanára, valamint Molnár Albert, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Győr térségi elnöke az Innovációs és Technológiai Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Tanácsának ülésén.

A magas szintű szakmai képzés mellett egyetemünk inspiráló környezetet, kihívást jelentő feladatokat, példaképnek számító személyekkel való találkozásokat is nyújt a hallgatóknak. Mindez hozzájárul személyiségük és készségeik fejlődéséhez, segíti karrierútjukat. Erre példa ez a tantárgy is, amelyen megismerhetik a vállalkozói szemléletet. Rendkívül fontos, hogy a kamarához kapcsolódó elkötelezett, sikeres vállalkozók mentorként vesznek részt a kurzuson, és olyan tapasztalatokat osztanak meg a hallgatókkal, amely megfizethetetlen érték” – fejtette ki dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta.

A tananyagban szerepel egy üzleti terv elkészítése, annak minden elemével, a vezetői összefoglalótól a marketing- és pénzügyi tervig. A vállalkozói tudás részeként a hallgatók ismereteket kapnak arról, milyen banki és pénzügyi szolgáltatások, vállalkozásösztönző támogatások vehetők igénybe, miként arról is, hogy a piacra lépés előtt milyen felméréseket célszerű elvégezni. Az órákon prezentációkat is tartanak, hiszen bármilyen jó egy elképzelés, azt el is kell tudni adni. A félév során céglátogatásokra kerül sor, amelyeken kiderül, hogy a ma sikeres cégek is mikro- és kisvállalkozásból nőttek nagyobbra.


A kurzuson a hallgatók prezentációs készségeiket is fejlesztik. Fotó: Májer Csaba József

Országosan egyedülálló, hogy egy egyetem és egy kamara összefog, a jövő vállalkozóinak nyújtva segítséget. Ez a képzés ugyanakkor azoknak is hasznos, akik nem vállalkozóként tevékenykednek majd a jövőben, hiszen az itt megszerzett tudás az alkalmazotti vagy vezetői létben is fontos. Az átadott ismereteket mindig az aktuális helyzethez igazítjuk, így például a mostani félévben szó van a digitalizációval kapcsolatos kihívásokról vagy a koronavírus-járvány hatásairól is” – fogalmazott Molnár Albert. Megjegyezte: a kamara számára rendkívül sokat számít, hogy mindig partnerként számíthatnak a Széchenyi István Egyetemre.

A tantárgyról a hallgatók is rendkívül pozitívan vélekednek. „Kíváncsi voltam, hogy az egyedi vállalkozási ötletemet hogyan értékelik a hozzáértő, tapasztalt szakemberek” – válaszolta Babos Bence másodéves turizmus-vendéglátás szakos hallgató arra a kérdésre, hogy miért választotta ezt a kurzust. Hozzátette, volt lehetősége bemutatni az ötletét, és hasznos szakmai értékelést kapni róla. „Nagyon szeretem ezt a tárgyat, mert rendkívül jó szellemben zajlanak az órák, és közben sok új információ birtokába jutunk a gazdaság vagy éppen a marketing területéről” – mondta.

Nagyon vártam, hogy a vállalkozások működéséről tanulhassak. A tananyag nehezebb, mint gondoltam, de ez éppen annak a komplexitásnak köszönhető, amelynek révén átfogó képet kaphatunk erről a szféráról” – magyarázta Pető Viktória harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató.

Azért választottam ezt a tárgyat, mert elgondolkoztam azon, hogy a későbbiekben magam is vállalkozó leszek, és ehhez szeretnék minél több ismerettel rendelkezni” – mondta Kovács Zsolt. A harmadéves járműmérnök hallgató kiemeli, nagyon hasznos tantárgyról van szó, amelyben a gyakorlati képzés kerül előtérbe gyárlátogatásokkal, vállalatok bemutatásával, az életből hozott példákkal. „Nagyon összetett ismeretanyagról van szó, aminek jó hasznát vesszük majd az életben” – zárta gondolatait.

Nyitókép: Dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta és Molnár Albert (jobbra) vette át a díjat az Innovációs és Technológiai Minisztériumban dr. György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkártól (balra).