Egy nap – magyar film
Anna 40 körül van. Rohan. Van három gyereke, férje, munkája, anyagi szorongása. A pénzük fillérre, a napjaik percekre vannak beosztva. Anna odaér, megígér, elintéz, elhoz, fejben tart, órát tart. Anna nem éri utol a férjét. Szeretne beszélni vele. Úgy érzi, muszáj lenne. Úgy érzi, elveszti őt. És úgy érzi, nem térhet ki a mindig soron következő feladat elől. A hétköznapi, a masszívan monoton ütközik a törékennyel, a nem ismételhetővel.
Szilágyi Zsófia egy Pécsett szerzett diploma után a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televíziórendező szakán végzett 2007-ben Enyedi Ildikó és Gothár Péter osztályában. Az Egy nap első játékfilmes rendezése, amely a Filmalap Inkubátor Programjának támogatásával készült. Az Egy nap világpremierje a világ legrangosabb filmfesztiválján, Cannes-ban volt, ahol az alkotás az 57. Kritikusok Hete versenyszekcióban szerepelt és ott a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját nyerte el.
Magyar játékfilm, 99 perc, 2018 (12)
Rendező: Szilágyi Zsófia
A vetítés ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben!
Gyógy- és fűszernövények a kertben – előadás Győrben
A Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesülete minden érdeklődő számára nyitott kertbarát előadást tart Győrben, a Nemzetközi Kereskedelmi Központ földszintjén.
részletekProgramajánló – Győr is ünnepel
Rengeteg program várja Győrben az érdeklődőket a következő napokban. A Nemzeti Ünnep városi eseményei mellett Kokárdás ÖrömFutás, a hagyományos Gátőrfutás, számos sportmérkőzés, előadás, kulturális rendezvény várja az itt élőket, ide látogatókat.
részletek