A Magyar Diáksport Szövetség nemrégiben megtartotta évi rendes küldöttgyűlését, amelyen a hagyományokhoz híven átadták a „Diáksportért” díjakat a diáksportban hosszú évek óta lelkesen dolgozó testnevelők, intézményvezetők számára.
A Magyar Diáksport Szövetség emlékplakettet adományozott a győri Fekete István Általános Iskola testnevelés–matematika szakos tanárának, Kovács Bélának is.
„A Diáksportért díjat minden megyéből egy pedagógus kapja meg – mesélte Kovács Béla, aki nemcsak az iskola tanárjaként, hanem labdarúgóedzőként is erősíti az intézményt. Vannak, akik a pályafutásukért vagy a diáksportért elvégzett munkájukért kapják a díjat, és vannak, akik az eredményeikért vagy a versenyeken való részvételért. Én ez utóbbiért kaptam a díjat.”
Hat éve kezdtük el egy labdarúgóosztály felépítését – tette hozzá a testnevelő. Itt olyan tehetséges fiatalok vannak, akik labdarúgásban és atlétikában is kiemelkednek. Valamely korosztályú labdarúgóink évek óta az országos verseny dobogóján végeznek. Ám ezek a fiatalok atlétikában is nagyon ügyesek, például a mezei futóversenyen országos bajnokok is lettek. A bajnokokat meg is hívták egy közép-európai versenyre, Lengyelországba, ahol váltófutásban nyerni tudtak. Ám ez mellett is van több országos díja a fiataloknak, amit évek óta gyűjtenek, és ennek a munkának a gyümölcseként kaptam én ezt a díjat.”
Az intézmény labdarúgói nemcsak az iskolában fociznak, hanem mindegyikük klubszinten is rúgja a bőrt.
„Amikor elkezdtük, az volt a cél, hogy a Győri ETO FC-re épüljön az osztály. Aztán be kellett látnunk, hogy ez így nem működhet, hiszen oda egyszerre 18-20 játékos kell mindössze. Nekünk pedig az osztálylétszám 26-nál kezdődik. Persze azért mindig van olyan gyerek is, aki nem a futballban látja a jövőt, de mégsem szeretne iskolát váltani. Győrből, illetve a környékéről jönnek össze a fiatalok, akik az iskolai foglalkozáson kívül, délutánonként a saját egyesületükbe játszanak. Nem gond az, hogy reggel a gönyűinek az ETO-ssal kell együtt játszania, sőt ez jó dolog. Tudják egymást motiválni vagy felfelé húzni.”
Az iskola és Kovács Béla is fontosnak tartja a sport mellett a tanulmányokat is. Példának okáért a tavalyi végzősök közül 21-en mentek a 29-ből a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémiára, a tanulmányi átlaguk négy egész felett volt.
Fotó: Marcali Gábor