A Marcal Teniszcentrum csapata nagy fába vágta a fejszéjét. A klub a magyar szuperligában tervezi a jövőjét, ehhez azonban a harmadosztályból kell felkapaszkodni. A létesítményt vezető két fiatal úgy gondolja, Győrnek lehet nemzetközi szinten kiemelkedő, akár világranglista Top200as játékosa is.
Palotás Ferenc és Korodi Dániel egy éve vette át a Marcal Teniszcentrumot, és ez idő alatt rengeteg fejlesztést sikerült megvalósítaniuk. A tenisz mellett fallabdázni, bowlingozni és ping-pongozni is lehet náluk, de nemsokára elkészül a nyári lazításhoz elengedhetetlen szabadtéri medence, valamint egy strandröplabda és egy strandfoci pálya is. A klubnál amellett, hogy minden igényt kielégítő létesítménnyel várják a sportolni vágyókat, az utánpótlás nevelésre is figyelnek, júniusban tenisztábor indul. A felnőttek között pedig a magyar szuperliga a cél.

Egy évvel ezelőtt, amikor ide jöttünk, már a terveink között szerepelt, hogy egy saját csapatot indítsunk a magyar bajnokságban. Ez persze csak lépésről lépésre megy, hiszen a harmadosztályból kell elkezdeni, majd jön a másodosztály, végül a Szuperliga. Mi ide nem csak feljutni szeretnénk, hanem meg is akarjuk nyerni – mondta Palotás Ferenc.

A Marcal Teniszcentrumnál egy nagy dobásra is készülnek, szeretnének kilépni a nemzetközi porondra. A vezetőknek ugyanis feltett szándéka, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb magyar tehetségét pénzdíjas versenyeken indítsák.

Budapestről hívtuk Győrbe a volt Davis Kupajátékost Tóth Csongort. A húsz éves srác óriási tehetség, nagy fantáziát látunk benne, és a játékában. Őt szeretnénk felfuttatni, szponzorálni és egyre komolyabb tornákra felkészíteni – mutatta be a Marcal Teniszcentrum reménységét Korodi Dániel.

Tóth Csongor Amerikából tért vissza egy egyetemi ösztöndíj után, és a profi karrier építését választotta, ehhez Győrben találta meg a legjobb feltételeket. A célja, hogy rövid időn belül világranglista top 200ba kerüljön.

Nagy lehetőséget látok magamban, és az elvárásaim is magasak. Az utóbbi időben viszonylag kevés edzéssel is nyertem meccset a világranglista első kétszázban lévő játékos ellen. Győrben tökéletesek a körülmények, Budapesten sincs ennél jobb lehetőség arra, hogy maximálisan fel tudjak készülni – vázolta fel terveit Tóth Csongor.

A Marcal Teniszcentrum céljai komolyak. A létesítménnyel profi módon szeretnék kiszolgálni mindenkit, csapatukkal, legjobb versenyzőjükkel pedig a legmagasabbra akarnak jutni.
Nagy Roland
Fotó: Marcali Gábor