Befejezetlen
A szimfonikus zene történetének egyik legnagyobb remekműve Schubert 1822-ben komponált, a standard négy helyett két tételből álló „Befejezetlen” szimfóniája – ez a tételpár azonban teljes univerzumot alkot a gondolati és érzelmi tartalom szinte felfoghatatlan mélységével és a szerkezet mesteri tökéletességével.
Hasonló nagyságrendet képvisel Mozart 1779-ben keletkezett, hegedűre és brácsára szánt három tételes Sinfonia concertantéja, az életmű egyik legragyogóbb versenyműve, a magasrendű zeneiség és a látványos hangszeres virtuozitás ötvözete, amelyet ezúttal Pilcz János és Tuska Zoltán előadásában hallhat a közönség.
A program záró száma egy kevéssé játszott, ám az érdeklődésre feltétlenül számot tartó kompozíció: Dvořák 1874-ben keletkezett, Wagner és Brahms hatásáról tanúskodó, formálásában azonban már a későbbi szuverén mestert ígérő IV. szimfóniája.
A zenekart Rajna Martin vezető karmester dirigálja.
Gasztrománia – Gyógynövények a lélek szolgálatában
A stressz, a lelki és testi kimerültség kezelése kerül fókuszba a Kisfaludy Károly Könyvtárban megrendezett Gasztrománia sorozat következő összejövetelén, ahol a gyógynövények jótékony hatásairól esik szó.
részletekJeles pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében – könyvbemutató
Február 12-én jeles pedagógusok történetét ismerhetik meg az érdeklődők a Bezerédj-kastélyban.
részletek