Bronzérem vagy harmadik meccs? Ez volt a kérdése a csütörtök délutáni kosárrangadónak, ahol a CMB Cargo UNI Győr - idegenbeli győzelme után – fogadta a PEAC-Pécset.
Az első negyedben szoros csata bontakozott ki, nem igazán tudott meglépni egyik fél sem. Ha némileg mégis, akkor is inkább a győriek voltak minimális fórban. A sok személyi hiba ellenére – 7 győri, 3 pécsi részről – hazai vezetéssel zárult az etap, 17 -14. A következő negyed nagy részében Laklóthék tartották az 5-6 pontos előnyüket. A nagyszünetre 35-31-re mentek a mieink.

Fordulás után aztán kiegyenlítettek a pécsiek, sőt a vezetést is átvették. Nem igazán folytatták jól Völgyi Péter lányai, a vendégeknél pedig úgy tűnt minden összejön. Szépen fokozatosan léptek meg a mieinktől Raksányiék. 43-52-es állásról jöhetett a záró felvonás. Keményen küzdöttek Vajdáék, nehezen egyre sikerült zárkózni a vége előtt nem sokkal. Ám ezúttal a pécsiek örülhettek. Győr – PEAC 62-68.

A bronzéremről tehát a harmadik meccs dönt, április 12-én, vasárnap 18 órakor, Pécsett.
Fotó: Marcali Gábor