Női labdarúgás

Dobogós helyre pályázik a női csapat

Fotó: Mekliz Fotó, Kasza Fruzsina
Győr+
2021.08.18. 16:33

Bemutatta az ETO FC szerdán a 2021/2022-es Simple Női Liga kiírására készülő, nyáron jelentős erősítésen átesett NB I-es női labdarúgócsapatát.

Horváth Cs. Attila klubigazgató – aki a női szakágat felügyeli – rámutatott, hogy az eddigi legerősebb bajnoki idény előtt állnak, ugyanis rajtuk kívül a többi csapat is megerősödött a nyáron.

Ezután a zöld-fehérek keretével kapcsolatban elmondta, hogy több távozó is volt a bő keretből, főként fiatalok, akik iskolai és munkahelyi elfoglaltság miatt kevesebb lehetőséghez jutottak volna. Négy válogatott érkező volt: Nagy Lilla, Savanya Csilla, Tiffany Cameron, Németh Loretta.

Németh Loretta hangsúlyozta, „egyénileg is jó játékosok vagyunk, de főként csapatként lehetünk nagyon erősek, és bárki ellen reális esélyünk lehet a győzelemre”.

Menczeles Iván vezetőedző megemlítette, hogy nagyon elégedett volt a nyári felkészüléssel, a lányok hozzáállása példaértékű volt, ám sajnos az első fordulóban pont nélkül maradtak, de ez még erősebbé teheti a csapatot, hiszen ezután még keményebben fognak dolgozni a játékosok.

Galéria: Mekliz Fotó, Kasza Fruzsina

Az összes felkészülési mérkőzésünket megnyertük a nyáron, ráadásul ezeken gólt sem kaptunk” – mondta Menczeles Iván.

Öreg Cintia csapatkapitány is azt jegyezte meg, hogy nagyon jól összekovácsolódott a már tél óta formálódó gárda, az erősségük a csapategység lehet a szezon során, amelyben céljuk a dobogós helyezés elérése.

AZ ETO FC női csapatának idei első hazai bajnoki mérkőzése szombaton 17 órakor lesz, amikor is az Astra együttese látogat Győrbe.

Kapcsolódó témák: #ETO | #labdarúgás |