Hétfőn lesz az év leghosszabb nappala

Illusztráció: Pixabay
Győr+
2021.06.20. 12:52

Hétfőn veszi kezdetét a csillagászati nyár, keddtől rövidülnek a nappalok.

Idén június 21-én, magyar időzóna szerint 5 óra 31 perckor érik merőlegesen a Nap sugarai a Ráktérítőt, majd központi égitestünk megkezdi fél éves “dél felé vándorlását” látszólagos pályáján.

Győrben  4 óra 51 perckor kel, majd 20 óra 51 perckor nyugszik a Nap. Reggel ennél több mint másfél órával korábban, este pedig tovább van világos, így az év legrövidebb éjszakáját alig pár óra alatt magunk mögött hagyjuk. Bár hétfőt követően rövidülnek a nappalok, a csillagászati nyár hivatalosan csak ezen a napon veszi kezdetét.

A nyári napforduló korábban a fény és a terméshozó nyár ünnepe volt, amikor az év legrövidebb éjszakáját virrasztással, tűzgyújtással, énekléssel mulatta át többek között a magyar nép is. A programok közt tűzugrás is helyet kapott, amivel azt akarták elérni, hogy a Nap mindig olyan “magasra ugorjon”, mint ezen a napon. A kereszténység óta Szent Iván napja vette át a jeles ünnep helyét.

Idén a leghosszabb nappalt az évszaknak megfelelően meleg időben tölthetjük el, a nyári programokat azonban többfelé megzavarhatják záporok, zivatarok.


A folytatásban rákapcsol a nyár!


Forrás: Időkép

Kapcsolódó témák: #időjárás | #napi érdekes | #nyár |