Hétvégére ajánljuk!


2021-06-07 - 2021-06-12
Szabadidő
ingyenes program
Ez a hétvége kicsit csendesebbnek ígérkezik az elkövetkezőknél, de összeszedtünk egy csokorra való programot, amire érdemes ellátogatni, valamint a jövő hét elejére is kínálunk eseményeket összeállításunkban.
Hirdetés

Pénteken 16.15-től az Alzheimer című dokumentumfilmet vetítik ingyenesen a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér klubjában. Meghívott vendég: Dr. Menyhárt Miklós főorvos, az első magyar Alzheimer Café alapítója.

Szintén pénteken nyílik a Torula +/- 1,5 méter című kiállítás 17 órakor a Budai út 7. szám alatt. A programramban 18 órától pop up koncert szerepel, Szakács Krisztián (basszusgitár), Marek Róbert (gitár, zongora), Balogh Norbi (dob) és Molnár Csenge (cselló) részvételével. A zenekar az Aurora Film és Színház “A Vád” című előadás zenéjét játssza. Zeneszerző: Marton Szabolcs.
A kültéri installációk , az interaktivitásra sarkalló szabadtéri alkotások az elmúlt időszak élményeit, a bezártságot és a pandémai hatásait boncolgatják. A beltéren Gazsó Attila Karanténnapló című fotókiállításával és tengerhang projekttel várja az érdeklődőket a művésztérben. A július 2-ig megtekinthető installációk a megélt traumákra és azok feldolgozására reflektálnak, s pozitív szemléletet kívánnak hangsúlyozni a résztvevők számára.

A Tánc címmel folytatódnak a Széchenyi Open Art Night vetítések a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus épületén, a Bécsi kapu téri Karmelita templomnál és a Szent István úton, a Megyei Kormányhivatalnál lévő kivetítőn, minden este 21 órától.

Az Újvárosi esték programsorozat idei nyitó előadása június 12-én szombaton, 18 órakor lesz az Újvárosi művelődési Házban. Örkény István novelláiból olvas: Mácsai Pál, Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész; cimbalmozik: Lukács Miklós, Magyar Művészetért díjas.

A Szent László Látogatóközpont egységei közül a Püspökvár-Toronykilátó és a Boldog Apor Vilmos Emlékkiállítás a hét minden napján 10.00-18.00 óra között látogatható. Szintén minden nap 10.00-17.00 óra között tekinthető meg a Káptalandomb 13. számú épület udvarán lévő kiállítótérben a Szent László herma.

Szük Ödön születésének 80. évfordulója alkalmából rendeztek emlékkiállítást a Triangulum Galériában, amely július 4-ig, csütörtöktől vasárnapig 10-18 óra között látogatható ingyenesen.

Tóth László fotóiból látható kiállítás Models címmel a győri (VOKE) Arany János Művelődési Házban (Szárnyaskerék épülete), július 30-ig, naponta 10-17 óra között.

Június 14-től 20-ig rendezik meg Győrben a 16. Magyar Táncfesztivál és 6. Gyermek Táncfesztivált. Az ünnepélyes megnyitóra hétfőn 19 órakor kerül sor az Apátúr-házban, ahol a Magyar Nemzeti Balett Tűzmadarak című előadását láthatják az érdeklődők, majd közönségtalálkozó és vetítés lesz. A Táncfesztivál programja ITT található.

Revóczky Ottília (hegedű) és Bor Péter (brácsa) kamarakoncertjén vehetnek részt az érdeklődők június 14-én (hétfőn) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtárban (Baross u. 4.). A műsorában a zeneirodalomgyöngyszemeiből válogatnak az előadók.

Fotográfusok lettünk címmel frissen végzett fényképészek felvételeiből nyílik kiállítás június 15-én (kedden) 17 órakor a József Attila Művelődési Házban (Móra park 1.). A kiállítást Szabó Béla fotóművész nyitja meg. A tárlat egy hónapon át hétköznapokon 10.00-16.30 óráig, díjmentesen látogatható.

Növényvédelmi anomáliák a kiskerti növényeinknél címmel előadást és szaktanácsadást tartanak június 15-én 16.30-tól a megyei Kereskedelmi és Iparkamarában.Előadó Lévay László növényvédelmi szakmérnök, a beszélgetést Nagykutasi Viktor, a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesület elnöke vezeti. A program ingyenes, de csak védettségi igazolvánnyal látogatható.

A Zichy-palota udvarán, a Belvárosi Gyerekudvarban látható majd Csukás István és Szántó Viktória Ágacska című zenés meséje az Aranyszamár Bábszínház előadásában június 22-én 17 órától. A mutatványos bábos színészpár gurulós kocsijával járja a világot – így érkeznek az előadás helyszínére is. Dalolnak, játszanak ajd egyszer csak leesik egy ág a föléjük magasodó fáról. Elkezdődik Ágacska csodás története, amely során a kancsali Dani kacsa, az állandóan röhögő Berci béka és a bátor Pösze egérke elindulnak, hogy megkeressék az embert, aki tudomásuk szerint, ki tudja őket gyógyítani bajukból. Útjuk során igaz barátságot kötnek, s a történet végére nemcsak a kis állatok, de a nézők, s a játszók is igazi boldogságra lelnek. Csukás István meséjét bábszínpadra alkalmazza: Szántó Viktória, zeneszerző: Bakos Árpád, rendező: Érsek-Csanádi Gyöngyi. Szereplők:Baranyai Anita és Tóth Mátyás.

Érdemes tudni, hogy a zárt térben tartott rendezvények csak védettségi igazolvánnyal látogathatók!

további programok

Félmillióan hagyják bent az adókedvezményt évente

Több százezer magyar nem érvényesíti év közben adókedvezményét, így csak az adóbevallás módosításával juthat hozzá a visszajáró összeghez. A NAV videóval segíti a folyamatot.

részletek

Kissé szeles péntek

Pénteken reggel és napközben sem lesz szükségünk az esernyőre, de a réteges öltözködés most is ajánlott a térségünkben.

részletek