Miklósyné Bertalanfy Mária: Szerencsés ember vagyok

Pro Sanitate-díjjal tüntették ki Miklósyné Bertalanfy Mária WHO-koordinátort. A június 29-én átadott szakminisztériumi díj az egészségügyi ellátás érdekben kifejtett kimagasló szakmai és közszolgálati tevékenységet ismeri el.

Eddig a hír, amit érdemes megtoldani egy beszélgetéssel, bízva abban, hogy a frissen díjazott szakembernek jó kedve van, csupa jót mond egészségügyi közállapotunkról. Győrről van szó, hiszen Miklósyné Bertalanfy Mária a világszervezet győri programirodájának vezetője, a városi önkormányzat címzetes, vezető főtanácsosa. Arról, hogy miért jutalmazták, maga sem olvasott részletes indoklást, de azt mondja, húsz éve dolgozik a városházán, volt ideje meg módja segíteni, hasznot hajtani.

Győr 1988-ban lépett be az egészségügyi világszervezet egészséges városok programjába, s 1994-ben lett egy szűkebb társaság, a projektvárosok körének tagja. Az elit klub jelenleg száz európai tagot számlál, ezek a települések közvetlenül kapcsolódnak a WHO koppenhágai, regionális irodájához. A világszervezet és a város partneri viszonya nem túl bonyolult. Az önkormányzat a gazda, a képviselők hozzák a döntéseket, a WHO-koordinátor meg arra figyel, hogy az itt élők egészségi állapota, életminősége ne szenvedjen csorbát, ha lehet, nyertese legyen a helyi vitáknak, határozatoknak, terveknek.

Győr 2005-ben vállalta, hogy hosszú távú terveit a WHO elvei szerint áttekinti, igazítja. Azt mondja Miklósyné Bertalanfy Mária, hogy a városi stratégiák többsége így vagy úgy, de hatással van az egészségünkre, hiszen az ember testi és lelki jóléte olyan dolgoktól is függ, mint a képzettség, a munka, a jövedelem, a környezet, s az ezekből következő életmód. Győr lakói szerencsések, többet kapnak, többet fordíthatnak magukra az országban átlagosnak mondhatónál. A koordinátor szerint az önkormányzat a WHO elvei iránti elkötelezettségét bizonyítja. Amikor a szakképzést támogatja, amikor kifizeti a körzeti orvosi rendelők közüzemi számláit, s akkor is, amikor a hazánkban megszokottnál többet áldoz a szociális hálózatokra.

Ünneprontás, de muszáj szót ejteni arról is, hogy a szívérrendszeri és a daganatos betegségek itt is ugyanolyan gyakoriak, mint másutt, s nagyvárosként a drogprobléma is fokozottan sújtja Győrt. A kilencvenes évek közepén százból hét fiatal vallotta be, hogy már fogyasztott kábítószert, a legutóbbi, 2009-es felmérés már egyharmados arányt mutat. Az önkormányzat sok pénzt áldoz a megelőzésre, de a drogüzletben komolyabb pénzek mozognak. A nyáron nyitva tartó iskolák, a huszonnégy szervezetet tömörítő drogellenes egyeztető fórum munkája csak lassítani tudja a fogyasztás növekedését. Átfogó iskolai prevenciós program kellene, meg persze olyan jövőkép, amelyben az egészség fontos érték.

Miklósyné Bertalanfy Mária búcsúzóul megmutatta a súlyos, bronzba öntött Pro Sanitate-díjat, s azt mondta, szerencsés embernek tartja magát. Az egészséges városok program húsz éve alatt széles körű összefogás alakult ki a legkülönbözőbb városi intézmények, szervezetek között. A közös munkának számtalan ága-boga van, a partnerek fantasztikus emberek, félszavakból értik egymást. Szerencsés, mert olyan munkát végezhet, amelyben örömét leli, amellyel másoknak segít. Nem csak itthon. Az egészséges városok hazai szövetségének elnökeként húsz tagvárosnak adhatja át a győri tapasztalatokat.

Magánügyek

„Fertődön születtem, édesanyám és édesapám a Haydn-kórusban énekeltek. Én is zongoráztam, kórusvezetői engedélyem van, a zene, a művészetek máig szerepet játszanak az életemben. Már amennyire az időmből telik, hiszen sok a munka, a nappalokat Győrben töltöm, aludni járok haza Dunaszegre. Gyönyörű környék erdővel, bányatóval, a tó körül tanösvénnyel, ami egyórás sétával bejárható. Itt a természet az, ami Győrben az épített környezet. Gyönyörködtet és megnyugtat.”

Győr

„Szeretni való város, él, lüktet, sokszínű, kényelmes, minden tekintetben kiszolgálja a lakóit. Mi a kislányom légzőszervi problémái miatt, tizenhat évvel ezelőtt költöztünk falura, de a család és a város közötti kötelék egyre erősebb.”

Gaál József

Fotó: O Jakócs Péter