Operatív Törzs

Az oltópontokon mindegyik vakcina elérhető lesz

Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Győr+
2021.04.21. 12:07

Az Operatív Törzs sajtótájékoztatója szerdán is több fontos információt tartalmazott. Részletekért kattintsanak!

A sajtótájékoztatót György István, az oltási munkacsoport vezetője kezdte, aki elmondta, továbbra is fontos és kérik, hogy minél többen regisztráljanak, és oltassák be magukat. „Jelenleg már 4,325 millió ember regsiztrált és a regisztráltak kétharmada már túl van az oltáson” – tette hozzá. 

Kitért rá, hogy a 18-59 év közötti korosztály 54 százaléka már megkapta az oltást. Kijelentette, hogy „jól halad a magyar átoltottság, ami közel duplája az uniós átlagnak. Az oltási sebességet a rendelkezésre álló vakcinák száma határozza meg.” – ismertette.

Beszélt a jelenleg rendelkezésre álló vakcinákról is, amiből kiderült, hogy most négyféle vakcinaszállítmány érkezett: 68 ezer Moderna, 248 040 adag Pfizer, 72 ezer AstraZeneca és 100 ezer második körös Szputnyik vakcina. A hétvégén pedig 600 ezer Sinopharm vakcinát várnak. Görgy István elmondta, az utóbbi szállítmányt a háziorvosok és a kórházi oltóponton osztják majd el, 300-300 ezer arányban. 

A munkacsoport vezetője kimelete: „minden hazai oltóanyag megbízható és hatásos. Senki ne higgyen a lejárató kampányoknak”.

Elhangzott, hogy a kormány kísérleti jelleggel kipróbál egy időpontfoglaló rendszert: Pécsett, Szegeden, Debrecenben és Budapesten a kórházi oltópontokra lehet helyet foglalni. Az érintett 70 ezer ember ma kap SMS-t erről. „Akik SMS-t kapnak, azok 16 óráig keressék fel a megadott weboldalt, és foglaljanak időpontot” – mondta a szakember.

Az oltóbuszokról is beszélt György István, így elhangzott, hogy azok is folyamatosan dolgoznak.

A sajtótájákoztatót Kiss Róbert rendőr alezredes folytatta, aki elmondta a legfrissebb adatokat: eszerint kedden 623 ember nem viselt maszkot, 618-an a közterületeken nem viseltek maszkot, a kijárási tilalmat pedig 227 ember szegte meg.  „A korridorokon 57 intézkedés volt az elmúlt napon és 4379 hatósági házi karantánt rendeltek el” – zárta az alezredes.

Müller Cecília országos tisztifőorvos vette át a szót, aki azzal kezdte: „a beoltottak számának a növekedésével érzékelhetővé vált a járványügyi adatok javulása.” Kiemelte, hogy „egyértelműen érzékelhető, hogy az új fertőzöttek száma csökkenőben van.” Viszont arról is szólt, hogy bár látszik a csökkenés, nem szabad, hogy tévútra vigyen bennünket, hiszen a csökkenés rendkívül lassú. A szakemberek arra számítanak, hogy a elhúzúdő csökkenést tapasztalhatunk majd, amely a brit mutás sajátossága.

A brit mutánsról szólva azt is elmondta az országos tisztifőorvos, hogy „sokkal több időt vannak kórházban a betegek. Valamikor több hónapig is eltart a felépülés” – hangsúlyozta, majd kiemelte: „a fertőzés megelőzése miatt fontos a védoltás felvétele!

Müller Cecília a jövő hétről elmondta, hogy olyan rendkívüli helyzet fog előállni, hogy az oltópontokon mind az 5 vakcina elérhető lesz.

Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy a regisztáltak száma is nő és egyre több fiatal regisztál. – tette hozzá. Beszélt róla, hogy „Megcsillant a lehetősége annak, hogy kiszabaduljunk ebből a mostani helyzetből, mivel a védett személyek előrehaladásával óvatosan visszakaphatjuk a megszokott életünket” – mondta Müller.  

Az is elhangzott, hogy a kínai Sinopharm vakcina ismét jó visszajelzést kapott, hiszen az Arab-Emirátusok jelezte, hogy az oltóanyag nagyon hatékony.

Kérdésre válaszolva Müller Cecília arról is beszélt: „a háziorvosok csak szabadnapon való munka ellenében kapnak díjazást. Mindez nem függ a vakcináktól”.

Az Opratív Törzs holnap is tart sajtótájékoztatót.

Kapcsolódó témák: #koronavírus | #operativ törzs | #vakcina | #védőoltás |