Film az évezred betegségéről

Nemzetközi elismerést kapott az Alzheimer film

Fotó: Kollár István
Győr+
2021.03.09. 15:22

A kaliforniai filmfesztiválon a dokumentumfilm kategóriában az Alzheimer című filmet választották a legjobbnak, így az Excellence-díjat megkapta a film!

A Győr+ Média is többször írt már a nagyon fontos témáról, az Alzheimer kórról és mindarról, amely ezt a betegséget övezi. Arról, hogy mennyire változtaja meg a betegnek és a környezetének az életét is. S a legfontosabbról is, amely nem más, mint hogy nincs rá gyógymód, csak a szeretet.

Kollár István egyórás dokumentumfilmet forgatott a témáról Alzheimer címmel, amelyet Budapesten mutattak be, tavaly januárban.

Akkor elhangzott, hogy a győri filmes szakember a ma már népbetegségnek számító Alzheimer-kórról szóló filmjével azt szeretné elérni, hogy minél szélesebb körben szerezzen tudomást róla a társadalom, és ne féljünk tőle, ne tabuként kezeljük vagy stigmaként bélyegezzük meg a betegségben szenvedőket és hozzátartozóikat, hanem a lehető legtöbb ismeretet szerezzük meg az Alzheimer-kórról, amelynek kialakulását még nem fejtette meg az orvostudomány, gyógyszer és terápia még nem létezik rá, de harminc év múlva a világ 65 év feletti népességének harmadát fogják diagnosztizálni ezzel a betegséggel.

“Akkor megbeszéltük, hogy leszek a kinyújtott keze…”

A film minden témát érint, ami az Alzheimer-kórral kapcsolatban felmerül, felvet kérdéseket, de nem mond válaszokat, nem ad konkrét tanácsokat, csak rávilágít arra, amiről beszélni kellene.


Most pedig nagyszerű eredményről számoltak be a film hivatalos honlapján, hiszen az Alzheimer című film a kaliforniai filmfesztiválon a dokumentumfilm kategóriában a legjobbnak bizonyult, így az Excellence-díjat kapták meg!

Fotó: Facebook

A film elindítója és egyben eszköze is lehet annak, hogy szakemberek, hozzátartozók beszéljenek a betegségről úgy, hogy mindenkihez eljusson, mivel jelenleg nagyon kevés információnk van az Alzheimer-betegségről, és a kulcs a szemléletváltásban van, amelyhez a társadalom érzékenyítése a toleranciára elengedhetetlen.

Beszéljünk róla!

A film készítője szerint is fel kell ismerni annak jelentőségét, hogy ismeretek birtokában a betegség diagnosztizálásától kezdve lehetőség van arra, hogy tudatosan készüljünk rá, mert sokkal egyszerűbb úgy megbirkózni az egészségügyi és szociális területen dolgozó szakemberekre vagy hozzátartozókra váró feladattal, ha tudjuk, milyen ennek a betegségnek a lefolyása.

És amit nem szabad elfelejteni: az Alzheimer-kór sem válogat, bárki, bármikor érintett lehet, akár betegként, akár hozzátartozóként. A segítséget pedig már az is jelentheti, ahogy a filmben az egyik hozzátartozó mondja meghatottan, hogy érzi: nincs egyedül.

Kapcsolódó témák: #egészségügy | #film |